A Zebra Zone új klipje debütál kedden este a Nyugiban

Premiervetítéssel készül a Zebra Zone zenekar kedd este a Nyugi Kertben.
A szegedi gimnazistákból álló pop-punk együttes Hopeless Love című új videoklipje 21 órakor debütál majd a közönség előtt.

Két napon keresztül, tíz-tizenkét órákat forgattunk és nagyon sok statiszta barátunk, ismerősünk segédkezett a klipben, ezért arra gondoltunk, hogy köszönetképp levetítjük azt a Nyugiban, hogy együtt ünnepelhessünk és mások is megismerhessék a zenekarunkat
– mondta el lapunknak Döbör András, a zenekar szólógitárosa.

A Zebra Zone 2019 tavaszán alakult. A négy srácból és egy lányból álló banda eddig három dalt adott ki és olyan helyeken koncerteztek, mint a szarvasi Granárium Zebra Club, a Jugyu Klub, a MÁV Kollégium és jó néhány szegedi gimnázium.
Az egyre nagyobb rajongói táborral rendelkező együttes fényes jövő elé néz, idén nyáron például a Szegedi Ifjúsági Napokon találkozhatunk velük, de több fellépést terveznek őszre is.

Nagyon örülünk a lehetőségnek és gőzerővel készülünk a SZIN-re, sőt tervben van néhány újítás a számainkat illetően is
– árulta el a gitáros.

A bandának nem titkolt célja, hogy a jövőben pólókkal és egyéb zenekaros tárgyakkal készüljön a rajongók részére.
A klipet a keddi premier után itt lehet majd megtekinteni: