Tudta-e, hogy Indiában szenvedte el legnagyobb veszteségeit Nagy Sándor?

Az ókori világ kétségkívül egyik legnagyobb alakja nem más volt, mint Nagy Sándor. Többször is nevezték világhódítónak, hiszen az ókori európaiak által ismert földrajzi keretet tágította a lehetséges határáig. A perzsák legyőzése már önmagában rendkívüli tett volt, hiszen soha nem látott nagyságúra növelte a birodalmát, de igazi világhódítóvá akkor vált, amikor elhatározta, hogy a hadseregét a távoli India vidéke felé fordítja.

Örökösből hódító

Nagy Sándor (336 – 323) kétségtelenül szerencsés volt abban az értelemben, hogy apjától, II. Philipposztól egy jól szervezett államot örökölt. Már apja idején komoly feladatokat kapott mind a kormányzásban, mind pedig a háborús helyzetekben. Utóbbiak közül is kiemelkedik a görög városállamok ellen vívott khairóneai csata Kr. e. 338-ban.

Ez a háttér és tapasztalat tette lehetővé számára azt, hogy egy évekig tartó hadjáratban legyőzze az Óperzsa Birodalmát. III. Dareiosz perzsa uralkodó (336 – 330) elesett a harcok során, ám ez korántsem jelentette a háborúinak a végét.

Sándor először Bésszoszt üldözte, aki megölette III. Dareioszt, majd Artaxerxész néven Perzsia uralkodójának nyilvánította magát. Egyre keletebbre és egyre északabbra üldözte, egészen Szogdianéba, amely jelentős részben a mai Tádzsikisztán területén található.

Ám a Besszoszt kiadó Szpitamenész fellázadt Nagy Sándor ellen, miután úgy találta, hogy a makedón uralom semmivel sem jobb a perzsánál. Szpitamenész azonban nem húzta sokkal tovább, mint elődje, és a vereségeket követően meggyilkolták, a fejét pedig elküldték Nagy Sándornak.

Kr. e. 327-ben úgy tűnt, hogy a perzsa tartományokkal minden rendben van, feleségül vette Roxanét, egy baktriai előkelő lányát, majd a figyelmét India felé fordította.

Ismeretlen földön

Nagy Sándornak a kalandvágyon túl több oka is volt a görögök előtt távoli és jószerivel ismeretlen vidéknek látszó India meghódítására. Egyfelől a megszerezhető zsákmányra szüksége volt, hogy azzal fizesse ki a katonáit. Másrészt, mivel perzsiai csapatokat is vitt magával, úgy gondolta, hogy a görögöket és a perzsákat közelebb hozhatja az egymás oldalán vívott küzdelem.

India ebben az időben, ahogy a történelem során oly gyakran, nem volt egységes állam. A görögök szemében azonban nem volt több, mint egy rendkívül távoli és homályos földdarab, amelyről rendkívül keveset tudtak.

Csak nagyon kevés görög utazó mert Nagy Sándort megelőzően India földjére eljutni. Közülük is a legismertebb a káriai Szkülax volt, aki I. Dareiosz perzsa király parancsára Kr. e. 510 körül a mai afganisztáni Kabulból indult el, eljutott az Indus folyóig, végighajózott rajta, és az Arab-félszigetet megkerülve a Vörös-tengeren tért vissza a mediterrán világba. Az ő utazásáról készült jelentésből néhány ókori auktor idézett a későbbiekben, de jelentős hatást nem gyakorolt.

A Nagy Sándorral Indiába érkező makedónok és görögök a ránk maradt feljegyzések szerint elcsodálkoztak az Indus folyó hatalmas méretein. A hat mérföld (10 kilométer) széles folyam egyedül a görögök által már megismert Nílushoz volt fogható.

Nagy Sándor megparancsolta a kísérőinek, hogy gyűjtsenek be annyi állatot és növényt, amennyit csak lehetséges. Ezek a felfedezések bekerültek a tanult görög elmék írásaiba, a leghíresebb közülük a biológiai értekezéseket is író Theophrasztosz, Arisztotelész egyik követője volt, akit számos ókori auktor idézett a későbbiekben.

Háborús viszonyok

Nagy Sándor természetesen nem műkedvelő turistaként érkezett meg India földjére, bár eleinte nem bonyolódott komolyabb konfliktusba. Gandharába érkezése után, (amely a mai Pakisztán északi részén található) meghívta a környék uralkodóit, hogy ismerjék el fennhatóságát.

Ezt annál is inkább megtehette, mert a perzsák birodalma korábban az Indus folyóig terjedt ki, és Gandhara a része volt. Omphisz, Taxila rádzsája gazdag ajándékokat küldött Nagy Sándornak, és elfogadta a meghívását. Taxila a mai Iszlámábádtól, Pakisztán fővárosától mintegy harminc kilométerre feküdt.

Nem mindenki cselekedett azonban így, sokan visszautasították Nagy Sándor fennhatóságának elismerését. A makedón uralkodó felbőszült, mikor megtudta, hogy nem mindenki akarja elfogadni őt. Massaga ostrománál például mind a hétezer védőt lemészároltatta, pedig korábbi politikájára jellemzőbb volt a könyörületesség. A görögök mind jobban elhatalmaskodó zsarnoksága egyik jeleként értelmezték ezt az esetet.

Az indiai harcok egyébként olyan területen folytak, amelyek sokkal népesebbek voltak, mint az ókori Görögország, vagy főleg Makedónia. Egyes források szerint ötezer város található a Hüphaszisz és a Hüdaszpész folyók között, ami nyilvánvaló túlzása az ókori szerzőknek, de emögött az a tapasztalat is meghúzódik, hogy az indiai települések jóval népesebbek voltak, mint amilyenekkel a hódítók odahaza találkozhattak.

A Nagy Sándorral szembeni ellenállásra jellemző, hogy Bukephalosz, Nagy Sándor lova is az indiai hadjáratban veszítette életét. Egyes források szerint a híres paripa 30 évesen végelgyengülésben hunyt el, de mások tudni vélik, hogy a Hüdaszpész menti csatában veszítette életét. Maga Nagy Sándor is megsebesült egy alkalommal a bokáján.

A legismertebb uralkodó, aki ellenállt, Pórosz az ókori Pandzsáb területén uralkodott. Nagy Sándor a teljes seregével ellene vonult, és a már említett Hüdaszpész menti csatában legyőzte, noha az indiaiak nagy számú harci elefántot vetettek be, amelyek tetejéről nyílzáport zúdítottak a makedónokra. Porósz maga is részt vett az ütközetben, bátran harcolt, de vereséget szenvedett. Nagy Sándort azonban annyira lenyűgözte az uralkodó, hogy nemcsak meghagyta az életét, hanem az újonnan kialakított szatrapia élére is kinevezte.

A meztelen bölcselő

A hadjáratok során a támadók olyan jelenségekkel is találkoztak, amelyekkel korábban még nem. Plutarkhosz szerint ekkor került Nagy Sándor birodalmába Kalanosz. A szerző szerint ő egy gümnoszofista volt, amely egy általános megnevezése volt az aszkétáknak (gümnoszofista: ’meztelen bölcselő’).

Kalanosz a görög nevét vélhetően onnan nyerte, hogy a ’Kalé’ szóval üdvözölte azokat, akikkel találkozott. A római történetíró szerint ő javasolta Nagy Sándornak azt is, hogy a birodalma középpontját helyezze Babilonba.

Ezt úgy érte el, hogy egy száraz bőrdarabot terített le, és ráállt egymás után mindegyik szélére, majd középre.

Előbbi esetekben a bőr felemelkedett, utóbbi esetben nem. Így szimbolizálta azt, hogy a birodalom egyensúlya érdekében annak középpontjába kell helyeznie a fővárost.

Kalanoszt az tette híressé, hogy Kr. e. 323-ban, amikor már igen öreg volt, Szúzában elosztogatta mindenét az emberek között, majd önként egy máglyára vetette magát.

Egy hadjárat vége, egy kultúrközi kapcsolat kezdete

Nagy Sándor nem jutott sokkal messzebb a legnagyobb indiai győzelmének helyszínétől. A Gangesz mentén terült el Maghada fejedelemsége, amelyet az uralma alá akart vonni. Azonban a súlyos veszteségek, majd a monszunesőben való előrenyomulás alaposan megtépázta a hadsereg morálját, ezért a Hüphaszisz folyón való átkelés előtt fellázadtak, és közölték az uralkodóval, hogy ők egy tapodtat sem mennek tovább.

Az ingerült Nagy Sándor végül engedett a követelésnek, és visszavezette a seregét az Indushoz. Ott azonban nem a szárazföldi utat választotta, hanem hajókat ácsoltatott, és a sereg egy részét a folyón vitette lejjebb.

Az Indiából történő távozást persze nem úszta meg harcok nélkül, ugyanis olyan területeken kellett keresztülhaladnia, amelyeket korábban nem hódított meg. A serege így ismét nehéz harcokba bonyolódott, sőt ő maga újra megsérült, egy nyílvessző a vállán keresztül megsértette a tüdejét is.

Az Indus torkolatánál a serege egy részét hajóra rakta, a többivel viszont ő maga menetelt vissza Perzsiába. A legnagyobb veszteségeket ekkor szenvedte el, a mai Beludzsisztánon keresztül az óceán közelében vezető úton ugyanis egy ekkora embertömeg számára nem volt elegendő élelem és ivóvíz. A visszaút során Nagy Sándor maga is a katonáival együtt menetelt, és szomjazott. Mindez azonban nem változtatott azon, hogy a serege harmada meghalt, és az összes nő és gyerek odaveszett az úton.

Bár Nagy Sándor hódítása csak egy rövid mementó volt India sokszínű történetében, mégis utat nyitott a görögök és a szubkontinens közvetlen kapcsolatának. A makedón uralkodó által megalapított városok és szatrapiák hosszú ideig befolyásolták a helyi történelmet, sőt királyságok jöttek létre India északnyugati részében, amelyeknek az elitje sokáig a hellenizmust tekintette követendő példának.

Az ún. Indo-görög Királyság mintegy két évszázadig biztosította a folyamatos kulturális kapcsolatot a két világ között. A görög stílusjegyek keveredése a helyi művészettel évszázadokon keresztül megfigyelhető volt. Az álló, és a kezeit áldón kiterjesztő Buddha-szobrok is a görög művészetből nyerték ezt a kompozíciót.

Hasonló hatások figyelhetőek meg például a pénzérméken is. I. Démétriosz, az Indo-görög Királyság alapítója például elefántfejjel a fején ábrázoltatta magát, India meghódításának szimbólumaként. A görög hódítók leszármazottai egyébként pozitívan viszonyultak a buddhizmushoz, a buddhista filozófiához is, és uralmuk alatt támogatták a követőit.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu, borítókép: Alexandrosz és Pórosz csatája Nicolaes Berchem (1620–1683) festményén