A duplájára nőtt a Kerekes Étterem pizzakínálata, de a teljes étlap is fantasztikusan bővült

A vásárhelyi Kerekesék mindig újítanak, mindig bővítenek, hogy minél jobban ki tudják a vendégek igényeit szolgálni.
Magyaros konyhájukhoz párosítják a modern ételeket, a közkedvelt street foodokat pedig éttermi minőségben kínálják.

Pizzakínálatukat a közelmúltban a duplájára bővítették, így most már több mint félszáz féléből (szám szerint 54!) válogathatunk kedvünkre. Az új pizzákat a kollégákkal közösen állították össze, és olyan különlegességek is helyet kaptak, mint például a besamel vagy a tormás-tejfölös alapú.

Mi, ahogyan végigböngésztük a kibővült kínálatot, hirtelen a nagy Kánaánban nem is tudtunk dönteni, melyiket próbáljuk ki az újak közül, legszívesebben mindegyiket! Nézzék meg önök is az étterem Facebook oldalán!
Mivel Kerekes Ádám, a Kerekes Étterem tulajdonosa mindig is kísérletező típus volt, így felkerültek a pörköltes, igen, a pörköltes(!) pizzák is. Marhapörköltes, sertéspörköltes és pacalos is van.

„Nem én vagyok, aki feltalálta ezt, de tudomásom szerint Vásárhelyen ilyen nem kapható. Meredek, tudom, de majd elválik, tetszik-e a vendégeknek” – mondta Ádám, majd hozzátette, azért is bővítették a pizzakínálatukat, mert Hódmezővásárhely egy két lábon járó pizzaváros, és úgy érezték: igény van a még több félére.
No de nemcsak a pizzakínálat duplázódott, a pitáké is, hatféléből választhatunk, közte pulled porkosat is.

Az a la carte, a frissensültek választéka is megkétszereződött, mind a szárnyas-, marha- és sertéshúsból készült ételekre vonatkozóan. Illetve nagyon keresték a 4 személyes sültestálat is, így megalkotott Ádám egyet. Ez egy magasabb árkategóriás tál, de az alapanyagok is azok: van benne narancsos kacsamell, rántott camembert és kukoricával, sajttal töltött rántott csirke is többek között.
Desszerteknél is újítottak, helyben készült minifánkot kínálnak, a palacsintáknál pedig új ízek kerültek fel, mint például a málnás-mogyorókrémes.

A kézműves hamburgerek maradtak, nagy a közkedveltségük ezeknek is.

Ugyanúgy van kiszállítás, háromféleképpen is megrendelhetjük tőlük az ételeket: saját weboldalukon, telefonon vagy a Netpincéren keresztül is.
Rendezvényszervezői körüket is bővítették egyébként. Már megszokhattuk, éttermükben rendszeresen készülnek élő zenés estekkel vagy bulikkal (lásd korábban a Halloween-rendezvény), de most a Papa csárdát bérelték ki, amely összességében mintegy 500 vendég befogadására alkalmas. Itt vállalják rendezvények teljes körű lebonyolítását, de csak kibérlésre is odaadják a helyet.
További részleteket, az aktuális akciókat no meg persze az új étlapot megtaláljuk a Kerekes Étterem Facebook oldalán. Vagy saját weboldalukon, ahol rendelhetünk is.
Most pedig a teljesség igénye nélkül egy kis ízelítő a megújult kínálatból:
Korábbi, kapcsolódó cikkeink:

Nem csak svédasztalban remekel a Kerekes Étterem!
<p>A vásárhelyi Kerekes Étterem igen népszerű a svédasztalt kedvelők körében. Emellett sültes táljaival is arat, kávékülönlegességekkel is kényezteti vendégeit és rendezvények lebonyolítását is vállalja. A közeljövőben még tovább szeretnék bővíteni szolgáltatásaikat.</p>

Már egy éves a siker: a Kerekes Étterem azt nyújtja, amire a vásárhelyi vendégeknek szükségük van!
<p>Egy éve működik Vásárhelyen a Kerekes Étterem a Tóalj utcán. Szolgáltatásaikról, és a siker kulcsáról beszélgettünk Kerekes Ádámmal, az étterem egyik üzemeltetőjével, tulajdonosával.</p>