Egy szavazó: Márki-Zay milliós lejáratókampánya a szeretet netovábbja?

Olvasónk szerint a balliberális polgármester által a Facebookon tolt milliós lejáratásba bizonyára bele van kódolva a szeretet, csak tudni kell kiolvasni belőle. Egy szavazó legfrissebb írása következik, melyben bemutatja, Márki-Zay új célpontot választott magának.
Nem is volt az olyan régen, amikor pár tízezer forintos hirdetés miatt keresztre feszítette Márki-Zay Péter Cseri Tamás képviselőt, most pedig már arról ír a Telex.hu, hogy a mi polgármesterünk több mint másfél milliót költött el az utóbbi hetekben lejárató és öntömjénező Facebook-hirdetésekre.
Ahogyan arról legutóbb írtam, Márki-Zay Péter meghirdetett lejárató posztjainak célpontja első sorban Lázár János országgyűlési képviselő volt, csakhogy azóta, ahogy a tájszólásban, úgy a lejáratásban is más szelek fújnak. A MÖGCSINÁLTUK helyett ma már a MEGCSINÁLTUK dívik, vagyis Hódmezővásárhely polgármesterét feleannyira sem érdekli „imádott” városa, mint korábban, hiszen a főváros felé vette az irányt, vagyis inkább ország-világi vezetésre tör(ne).
Így lett a városi ellenség lecserélve az országosra, vagyis Orbán Viktorra! Jó, bekerült némi Szijjártó Péter is, hiszen ő mégiscsak megállás nélkül dolgozott azért, hogy a magyaroknak legyen elég vakcinájuk, akár hamarabb is mint bármelyik másik európai országnak, szóval naná, hogy le kell járatni valahogy. Ha már az övéhez minimálisan is hasonló teljesítést nem tud felmutatni polgármesterünk, jobb, ha befeketíti, abból még profitálhat is, nem? Van, aki beveszi, szóval, de!
Na, de akkor nézzük az új hirdetési célzást. íme néhány példa:

Kár lenne a fiatalokba, a tudásba fektetni a pénzt, az még nem hozott azonnali meggazdagodást egyik balliberális politikusnak sem, úgyhogy fontos lejáratni a projektet. Polgármesterünknek 100.000 Ft-ot ért a negatív kampány.

Szijjártó, migránsok – összemosás, ahogy balliberáliséknál dívik – a lényeg, hogy valami nagyot lehessen mondani. Ha nem is fedi a valóságot minden szó, később senki nem emlékszik már rá.

Előbb aberrált képviselőknek nevezi őket, majd elkezd aggódni értük. Ez a pálfordulás simán megér negyedmilliót.

Orbán Viktorral a lejárató képen csak nyerni lehet, hiszen a baloldalnak egyelőre semmi más politikai teljesítménye sincs, mint befeketíteni azt, aki: már 2015-ben látta, hogy mekkora baj lehet a migrációból és tett ellene, míg minden más európai politikus csak többéves fáziskéséssel reagált, vagyis jócskán túlteljesít bárkin a mi miniszterelnökünk, így minél több lejárató kampány kell ellene! Szép számmal van is Márki-Zay Péter hirdetési fiókjában „orbánozás”. Ja, és nem tudom, bárki emlékszik-e, Magyarország reagált a legjobban az oltási helyzetre, előrelátóan, miután már a szerződések megírásakor kiderült, hogy nem elég életképes az uniós megállapodás. Orbán intézkedett – kelet felé nyitott, így most a tétlenek legfontosabb célpontja természetesen.

1000 Ft-ot a történelmünk sötét foltjára. Még jó, hogy nem a ballibek vezetik az országot, valószínűleg már semmilyen identitással nem rendelkeznénk.
Érdekes látni, milyen sok pénz megy el Hódmezővásárhely pénzéből Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter lejáratására, miközben egy a hazánkat mélyen érintő téma mindösszesen 1000 Ft-ot ér meg Márki-Zay Péternek. Ebből is látszik, hogy míg a jelenlegi kormány valóban tesz is a magyarságért, az örökségünkért, azért, hogy emlékezzünk, hogy honnan jöttünk, mit veszítettünk, hiszen az identitásunkhoz tartozik, addig például Márki-Zay Péter ellenzéki polgármester számára ez filléres kérdés.
Igazából az is furcsa, hogy költött rá egyáltalán, hiszen, ha ezzel szembeállítjuk a meleg fideszesekért aggódó kampányát, amiben negyedmilliót költött el, nyilvánvalóan érezzük, hogy az értékek nincsenek egyensúlyban azzal, amivel a magát kereszténynek valló polgármester haknizni szokott.
Már várjuk a kampány végét, mert akkor:
- talán az Orbán Viktort lejárató hirdetések árát Hódmezővásárhely fejlesztésére költhetnék,
- talán itthon is csinálna valamit a Polgármester és akkor megspórolhatnánk 1-2 alpolgármesteri fizetést
- talán a „Nyomtass te is!” fapusztító-kampánynak is vége lenne és fellélegezthetnének a zöldterületek
De hát álmodozzunk, nem igaz? Ezek a milliók soha nem jönnek vissza! Ezek a milliók majd szépen megsokszorozódnak, és mennek újabb és újabb lejárató kampányra, ami természetesen mind a szeretet jegyében történik. Aki meg nem tudja, hogy a baloldalon a lejáratás a szeretet netovábbja, az valószínűleg képtelen megoldani egy keresztrejtvényt is!
Mert a milliós lejáratásba bele van kódolva a szeretet, csak tudni kell kiolvasni belőle.
Ja, tessék csak nézni, az alábbi képen ott van a legutóbbi egyhetes költés. Ne felejtsük el, hogy ez a keresztény ember feszítette keresztre Cseri Tamást pár 10.000 Ft-os egyszeri hirdetésért. Tudják, a szeretet jegyében!

Címkék:
Egy szavazó