Szemléztük a vásárhelyi piac kínálatát

Ma kora délelőtt kint jártunk, szemrevételeztünk, mutatjuk, mit láttunk és mennyiért.
Gyönyörű portéka, kedvező árak, kedves árusok várták a kilátogatókat.
Kezdjük a vasárnapi vásárhelyi piac alap elemeivel, a gyümölcsökkel és zöldségekkel.
A nyári kedvenceink közül a meggy kilójának ára 600 és 750 forint között mozog, a cseresznyéé 1000 és 1200 között. Görögdinnyét 300 forintos átlagáron találtunk, sárgadinnyét 370 és 410 forint között.

Van már őszi- és sárgabarack is, előbbi ára 900-tól 1000 forintig, utóbbi picit borsosabb, 1300 és 1500 közötti. Áfonya is volt, 2500 forintért adták kilóját.
Almából természetesen most is többfélét láttunk, Jonagoldot, Idaredet, Sparklingot többek között, ezeknek kilónkénti ára körülbelül 400 forint környékén mozog.
Nem nyári, de volt persze banán is, ehhez 200 forintért juthatunk hozzá, míg a citrom kilója 500 és 700 között volt.
A zöldségek közül a nyári nagy sláger, az eltenni való uborka 350 és 400 forint között volt, a cukkinit a legtöbb helyen darabra adták, mintegy 100-170 forintos áron. A padlizsán szintén darabra, 200 volt, és a szintén nagy sláger, a főzni való kukorica csövéért 150-et kértek, a kisebbekért 100-at.

A répa átlagára 300 és 400 forint között volt, a krumpli 170-től egészen 480 forintig, természetesen attól függően, milyen fajta. Erőspaprikát volt, ahol 10 forintért láttunk (darabját), volt ahol 50-ért. A TV Paprika 400 forint környékén mozgott, a paradicsomot is hasonló áron kínálták. Karfiolt már 280-ért vehettünk, a vöröshagymák 3-400 forintba kerültek, a fokhagyma 1700-1900 forint. A karalábét sok helyen darabra adták, 100-150 forintos áron kínálták.

Természetesen virágpalánták is voltak, és sok sok finom termelői méz, chilikészítmények, ruhák.

Örömmel tapasztaltuk egyébként meg, mennyire jó volt a hangulat a piacon. Az emberek vidáman beszélgettek az árusokkal, találkoztak össze ismerőseikkel, vagy kávéztak és ették a lángost a bódéknál. És végre tehették mindezt maszk nélkül!
Fotók: Gémes Sándor