Azért mi szeretjük egymást?

Mi lett velünk? Mi lesz velünk? Szekeres Anna blogja.

Hogyan lehet az, hogy akiről valaha azt gondoltuk, hogy a mindenünk, ma már jobb esetben csak kedves, régi ismerős számunkra, vagy lehet, hogy egy idegen… Akinek a kezeiről azt hittük, hogy csak simogatni tudnak és dolgozni értünk, bántani is képes velük? Miként fordulhat az elő, hogy életünk értelmei, a jövőnknek és reménységnek hitt gyermekeink egy általuk rossznak vélt döntés nyomán nem állnak mellénk? Vagy, hogy akivel „örökké” terveztünk és elképzelni sem tudtuk volna nélküle az életünket, most úgy érezzük, jobb lenne nélküle… Kemény helyzetek, de teljesen reális megélések. Csak egy pár felvetés az elmúlt hét beszélgetéseiből.

Nyilván bonyolult összefüggésekről van szó, amiknek közük van a változásokhoz, az időhöz, a fejlődéshez vagy annak hiányához. De leginkább saját magunkhoz. Ahhoz, mennyire ismertük magunkat akkor, amikor valaki mellett döntöttünk és mennyire láttuk tisztán a másikat. Mindannyiunkban él egy kép saját magunkról, aki tele van hittel, bátorsággal, aki sikeres, elismert, jó és ügyes… vagy szeretne az lenni. És egy másik elképzelés arról, kit szeretnénk, kit érdemelnénk meg, milyen életben bízunk, mit akarunk elérni, kivel és mivel lennénk elégedettek. Azután jönnek a visszajelzések, pozitívak és kevésbé azok, történések, amiktől elégedettek vagy csalódottak vagyunk. Néha belátjuk ezekben a magunk felelősségét, de többször nem. Van, amit beismerünk magunknak, sok mindent hárítunk vagy mást okolunk érte. Lehet, végig biztattak bennünket, de előfordulhat, hogy csak magunkra számíthattunk, mire elértük a másik embert.

Az „igazit”, a nagy Ő-t, aki persze mindenkinek jár(na). Szívből kívánom, hogy legyenek ilyen találkozások, amelyben évek, évtizedek múltál is így éreznek a felek. Ők táplálják a reményt másokban is.

De lehet, hogy a lovag mégsem az, és mi sem vagyunk mások, csak saját magunk. De közben eltelt az idő és már nem csak a te meg én a kapcsolat, hanem gyerekekkel, anyagiakkal, érdekekkel gazdagított, bonyolult rendszer is. Amikor minden változásnak, döntésnek következménye van, amikor az érzelmeken kívül már szerepe van a józan észnek, a felelősségnek is. De feszültség van az álmok és a valóság közt, a te és én közöttem.

Hogy idáig sodródunk, lehet, nem csak a mi hibánk. De az rajtunk is múlik, miként állunk hozzá, hogy akarjuk-e megoldani, tudunk-e érte tenni. És ehhez őszintének lenni, belátni, és ha kell, változtatni.

Nem a másikat és nem a világot.