Óriási a sikere a vásárhelyi szakképzési centrum táborainak

Javában zajlanak a HSZC és a kamara által szervezett táborok, most a Cseresnyésben éppen egy Mars expedíciót teljesítenek a diákok, amelynek során robotikával programozással foglalatoskodnak. Hegedűs Zoltán kancellár kiemelte, minden tábor már régen betelt, egyetlen egyre lehet már csak jelentkezni, annyira népszerűek.
Mint korábban megírtuk, négy városban, 9 intézmény 13 pályaorientációs tábort ajánl az általános iskolásoknak a HSZC, a megyei kereskedelmi-és iparkamarának köszönhetően féláron.
Dr. Kőkuti Attila, a megyei iparkamara elnöke elmondta, évek óta komolyan részt vesznek a duális képzés kialakításában, amelyben kiemelt szerepet kap a pályaorientáció, hogy a tanulók már idejében képet alkossanak arról, milyen szakmák vannak. A pandémia megkötötte a lehetőségeket, de végre személyesen találkozhatnak a diákokkal,
Az elnök hangsúlyozta, a technika egyre jobban fejlődik és a jövőben is számos technológiai és technikai fejlődés előtt állunk, amelyek új szakmákat is létrehoznak. Erre a kamara mind a cégek figyelmét folyamatosan felhívja, mind pedig a tanulókét, a mostani táborokban pedig ízelítőt kaphatnak ebből a diákok.
Hegedűs Zoltán a HSZC kancellárja örömmel tájékoztatta a sajtó munkatársait arról, hogy mintegy 200 diák vesz részt a táborokban, és nagy túljelentkezés is volt, jelenleg már csak egy táborba lehet jelentkezni, egy augusztus végire, amelyet a Kalmár Iskolába szerveznek.
A kancellár kiemelte továbbá, nemcsak az adott intézmény képzéseit ismerhetik meg a tanulók, kirándulnak is, kerékpártúrákat, kalandparkot, kenuzást és sok céglátogatást is szerveztek és szerveznek részükre.
A Cseresnyésben egy robotikával kapcsolatos tábor zajlik éppen, itt egy izgalmas Mars expedícióhoz kötődően készítenek 3D-s technikával eszközöket a gyerekek, de van robotika és mobil applikáció írás is.