Hódmezővásárhelyen is TOP-on vannak a rágcsálók

Országos felmérés készült a rágcsálók elterjedésének tekintetében, és egyúttal elkészült hazánk első patkány- és egértérképe. Csongrád-Csanád megye a középmezőnyben hasít a kifejezetten egerekre és patkányokra vonatkozó közvélemény-kutatás eredményében, de hogy Vásárhely is toplistás legyen egérlétszám tekintetében, azért az elgondolkodtató.
A térkép korábban egy, a Facebookon megjelent kérdőív alapján készült, melyet a Sokk a rovar? oldalon jelentettek meg a felmérés készítői. A négyezer kitöltő adatainak összegzése során kiderült, hogy tízezer főre átszámítva a legkevesebb rágcsálóval a Dunántúlon találkozhatunk, míg a Dél-Alföld már a narancssárgával jelölt, közepesnek ítélt zónába tartozik.
Megyénket elnézve Hódmezővásárhely szembetűnő az 5,13-as illetve 4,91-es értékével, főként Szegeddel összehasonlítva, ahol ennek a számnak kevesebb, mint a felét láthatjuk.


A beérkezett adatok alapján elkészült a TOP 20-as lista is külön az egerek, külön a patkányok előfordulásának tekintetében és az előbbieket elnézve, szintén 10000 emberre levetítve „elértük” az utolsó előtti helyet a 4,91-es értékkel, Isaszeg mögött, Bicskét megelőzve.


Patkányok viszonylatában nem vagyunk az élmezőnyben, azonban Makó az „előkelő” ötödik helyet szerezte meg magának, és szorosan mögötte szerepel a listán Csongrád is.
További adatok, térképek ide kattintva érhetők el, aki szeretne még jobban elmélyedni a számokban.