A testület összehívását kezdeményezik csanádpalotai képviselők

Június 15.-től lehet már testületi üléseket tartani, nagy szükség is lenne rá, mert alig tudni valamit arról mi folyik az önkormányzaton belül.
Perneki László, Tóth László, Kovács Gábor és Turi Tamás Márki is aláírta azt a felhívást, amelyben a képviselők azt kezdeményezik, hogy Debreczeni István lehetőség szerint minél hamarabb hívja össze a képviselő testületet ülésre. Ezt pénteken reggel küldték el számára, a kormány döntésének köszönhetően ugyanis június 15.-től már lehet testületi üléseket tartani.
A koronavírus miatti veszélyhelyzet ideje alatt a polgármesterek egy személyben hozhattak döntéseket, Csanádpalota vezetője azonban inkább visszaélt, mint élt a lehetőséggel, ezért is lenne sürgető információhoz jutni arról, hogy egyáltalán mi folyt az elmúlt több mint egy évben a hivatalon belül.
A képviselők beadványa szerint többek között olyan kérdéseket szeretnének tisztázni, mint a polgármester egy személyben meghozott határozatai, elsősorban a költségvetéssel és zárszámadással kapcsolatosan, az idei közfoglalkoztatási program, pályázatok, és az önkormányzati intézmények helyzete.
Mint Tóth Lászlótól és Perneki Lászlótól megtudtuk, egyelőre semmilyen visszajelzés nem érkezett még számukra arról, hogy Debreczeni István eleget tesz e a felhívásnak, és hosszú idő után végre összehívja e a képviselőtestületet.