Kiss László: a keverék kutyusok is teljes értékű társak tudnak lenni

A Makói Kutyaiskola Maros-parti foglalkozásán jártunk, ahol az iskolavezetővel a felelős kutyatartásról, az online oktatásról, és arról is beszélgettünk, mely kutyafajták a legnépszerűbbek a gazdák között.
Mint Kiss László a Makó Híradónak elmondta: több csoportban dolgoznak, a kutyaóvodától kezdve, a kezdő csoporton át a haladó csoportig tartanak foglalkozásokat, jelenleg öt oktató segíti az iskola munkáját.
Az iskolavezető kiemelte: a felelős kutyatartásba beletartozik, hogy a kutyával foglalkozzunk, és többek között az is, hogy mit kell biztosítani számára.

Mint megtudtuk, a pandémia ideje alatt sem állt meg az élet a kutyaiskolában, hiszen otthonról töltöttek fel videókat a gazdák, amelyek alapján javaslatokat kaptak, min javítsanak.
– Próbáltuk, amit lehet, online követni, amint viszont lehetőségünk volt, akkor már csoportos foglalkozást tartottunk. Eleinte kisebb csoportban, amit a jogszabály engedett, 10 fővel, megfelelő távolságtartással és maszkhasználattal, de hála Istennek, ezt már nem kell használni – mutatott rá Kiss László.

Érdeklődésünkre elmondta továbbá, hogy azt szokták javasolni, hogy amikor már megvan legalább három oltása a kutyának, akkor hozzák le a kutyaóvodába, hogy hamar szocializálódjon, és a gazda is minél hamarabb megtanulja, hogy következetesen nevelje a kutyát. Mint hangsúlyozta: nagyon sokat számít, hogy otthon milyen nevelést kap kedvencünk, mennyire céltudatosan építik fel a nevelését.
– Mindig változik, mely kutyák a legnépszerűbbek. Vannak divatkutyák, vannak, amik eltűnnek, ez változó. Németjuhász, rottweiler, labrador, mindenféle van, és aminek örülök, hogy nagyon sok most már a keverék kutyus, akik szintén ugyanúgy teljes értékű kutyatársak tudnak lenni az embernek – mutatott rá az iskolavezető.