Akarsz beszélni róla?

Persze, de nem mindegy, hogyan.

Remélem, nem csak az én mániám, hogy többet kellene kommunikálnunk egymással, mindenféle kapcsolatunkban és viszonyulásunkban. Sok félreértést, sőt felesleges bánatot, fájdalmat el tudnánk kerülni, ha őszinték lennénk/lehetnénk egymással és tényleg érdekelne, hogy mi van a másikkal. Úgy igazán, nem csak udvariasságból. Kudarcaim után most már tudom, hogy egy párkapcsolatban, szülői viszonyulásban is nagyon fontos, hogy tudjunk jól a másikhoz szólni, kérdezni tőle és beszélni egymással. És nem csak arról, mi van a gyerekkel és mi történt a munkahelyen. Valódi párbeszédre lenne szükség, ahol nem csak mi kérdezünk, hanem ránk is kíváncsiak. De igazán. És nem lenne abból se konfliktus, ha nem tudjuk pontosan mi bajunk, vagy nem tudjuk jól elmondani. Szóval, ha adhatnánk önmagunkat és lehetnénk gyengék vagy hibázhatnánk például kiabálás vagy hallgatással büntetés nélkül.

Az évek során kialakulnak a nagy beszélgetéseknek a módja is, ki hogyan, miként tud megnyílni a másiknak, mikor van erre alkalmas idő és körülmény. Én majdnem mindent szeretek kibeszélni magamból, ha bízom a másikban. Biztosan mindenkinek van olyan fiókja (lehet több is) belül is, amihez csak saját magának van kulcsa: nem kell és nem is lehet kinyitnia másnak. De ezen kívül jó kapcsolódni egymáshoz, megérteni még többet a másikból, még jobban szeretni valakit a rendre előkerülő történetei által. Kinek mi, nekem erre a beszélgetés az egyik legfontosabb eszközöm.

 A családoknak, pároknak a közösen töltött idő alatt speciális szókincse is kialakul: új kifejezéseket használnak tevékenységekre, más elnevezése lesz tárgyaknak és speciális, egyedi neve a másiknak is. Ez egyfajta cinkosság egymás közt és jelzése a személyességnek, a meghittségnek: körön kívül más nem érti, ismeri ezeket, és ha hallaná, biztos furcsának találná, mert csak a belső emberek tudják, értik és használják őket. Az idő múlásával ezek bővülhetnek, alakulhatnak és vannak, amik később el is kophatnak. De ha bármikor felidézzük őket, eseményekhez, helyekhez, tárgyakhoz, emlékekhez kötjük őket.

Sajnos nem mindig sikerül megfelelően kifejezni magunkat vagy nem megfelelő a lelkiállapotunk, esetleg a körülmények. Ilyenkor kimondhatunk olyasmit is, amit nem akartunk, de amit már nem lehet semmissé tenni. Még később sem, mikor talán tisztáztuk a helyzetet.

A szavakkal nagyon lehet szeretni, de bántani is; a hangerőnk, hanglejtésünk is ugyanúgy árulkodnak arról, mik a szándékaink. És beszédes lehet az is a másik számára, ha nem szólunk. Ez egy megoldás is lehet, de néha tényleg tudnunk kell csendben is maradni. És ugyanígy érezni azt is, ha szólnunk kell.

Meg érteni, hogy mi a kettő közt a különbség.