Minden korosztályt vár az idei nyáron az Erzsébet-ház

Elkezdődtek a tematikus táborok, gyakorlatilag mindegyikben teljes már a létszám.
Szünidei Matiné Mocorgó Mazsoláknak, ezzel a névvel tartották meg az Erzsébet-ház idei első táborát, amellyel a legkisebb korosztály, és szüleik számára szervezett kreatív foglalkozásokat Koczkás Anikó és Siketné Torma Gabriella.
Mint megtudtuk, a programban elsősorban a korai beszéd- és mozgásfejlesztés bemutatása volt a cél, de kihasználták az Erzsébet-ház adta különleges terápiás lehetőségeket is.

A táborba ellátogatott Farkas Éva Erzsébet is, a polgármester hangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy az Erzsébet-ház idén is megnyithatta a kapuit. Hozzátette: az idei 11 tematikus táborba már csak néhány helyre várnak jelentkezéseket, tulajdonképpen teljes a létszám, korosztályok tekintetében pedig a legkisebbektől az idősekig mindenkit várnak.
A polgármester egyúttal köszönetet mondott a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársainak a munkájukért.