Hullámzik a születések száma Királyhegyesen

Horváth Lajos polgármester az óvodai ballagáskor adott interjúban nem csak két helyi gyermekintézményről árult el érdekességeket, de azt is megemlítette, hogy enyhén fogalmazva sem könnyű az együttműködés Királyhegyessel társulásban lévő csanádpalotai önkormányzattal.
– Mikor indult az óvodafelújítás?
– Most az óvodaudvar egy részét újítottuk fel a Magyar Falu Program pályázatán elnyert 4,8 millió forintból, ebben játékelemek vásárlása és a térkövezés, az udvar rendben tartása, de tuja telepítése is beletartozott. És a homokozót is felújítottuk. Azaz igyekeztünk minden olyan dolgot biztosítani, mely a kisgyerekek játékkedvét szolgálja. A Napsugár óvoda belső része már teljesen rendben van, köszönhetően, hogy 2009-ben már korszerűsítettük az épületet, mely akkor szigetelést s új nyílászárókat is kapott. De 2017-ben a tálalókonyha is teljesen megújult. Társulásban vagyunk Csanádpalotával, s nem zavartalan az együttműködés, hogy enyhén fogalmazzak. A palotai önkormányzattól 2014-ben, még Kovács Sándor ottani polgármestersége idején kapott egy játékelemet a királyhegyesi óvoda, azóta viszont semmit. 2019-ben csanádpalotai önkormányzat pályázott a királyhegyesi óvoda felújítására, de nem nyert. Az oviudvar felújítására is mi adtunk be tavaly önállóan sikeres pályázatot.
– Mikor s milyen célra épült az óvoda, volt-e más funkciója korábban?
–1969-ben eredetileg is óvodának készült. Régen az óvoda – a királyhegyesiek tudják – a művelődédi ház mellett működött, onnan került át ide. Valamikor két csoporttal működött, de ez a csökkenő gyermeklétszám miatt egy csoportra csökkent.
– Mennyire segítik a helyi óvodát egyéb támogatók? Néhány éve például bútorokat kaptak.
– Külső cégek többször is megtették már ezt, például a makói gumigyár, azaz a ContiTech Fluid Kft. különféle játékelemeket adott. De vásároltak különféle térelválasztókat, bútorokat is az óvodának. De a fejlesztések és a költségek zömét mindig az önkormányzat állta.
– Hogyan változik az idejáró gyerekek létszáma?
– Ebben a nevelési évben húszan jártak ide, s öten ballagtak el, a szeptemberben kezdődő 2021/2022-es nevelési évben pedig huszonkilencen fognak. A születések száma hullámzik, néha csak öt-hat gyerek született, de volt olyan év is hogy tizenkettő. Az ovi egyszerre huszonöt gyermeket fogadhat, de a plusz négy gyerek elhelyezése is megoldott, belefér az engedélyezett létszámba, melytől húsz százalékkal is eltérhetünk. A most elballagott gyerekek se hagyják el a falut, ősztől a helyi iskolában leszek első osztályosok. De ez évről évre változik van, hogy egy-két szülő úgy gondolja, hogy máshová, mondjuk Makóra íratja gyermekét.
– Milyen a királyhegyei iskola, mivel várja a gyerekeket?
– Minden van benne, a zeneoktatástól a sportfoglalkozásokig. A makói művészeti általános iskolához tartozunk, így a Bartók iskola itt is ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtja, mint a makói gyerekeknek.
– Milyen fejlesztések zajlanak, várhatók még mostanában a faluban?
– A Magyar Közút két ütemben újítja fel a kápolnai (azaz az autópálya felé vezető – a szerk.) utat, mely a burkolat javítását jelenti. És jelenleg is dolgoznak, a templom teljes, külső-belső felújításán, köszönhetően Jánosi Szabolcs plébános sikeres pályázatainak és a kormányzati támogatásnak.