Nyári gyermektáborok Apátfalván és Maroslelén

Számos Makó környéki kistelepülésen tartanak különböző érdekesebbnél érdekesebb témájú tábort a gyerekeknek. Olyan is van köztük, melyen napi háromszori térítésmentes étkezést is kapnak a résztvevők. A címlapképen az egyik tavalyi nyári tábor résztevői.
Apátfalván ezen a nyáron nyolc tábor is várja a gyerekeket, akik napi háromszori ingyenes étkezést is kapnak. Az első a június 28, július 2 között rendezendő Focitábor lesz, melyet július 5. és 9. között a második focitábor követ. Mindkettőt a sportcsarnokban tartja Keresztúri Dávid.
A Minden napra egy móka tábor július 5-9. között zajlik a faluházban, az Apátfalvi Ifjúsági Klub szervezésében, Mátó Réka vezetésével.
A Callenge-kihívás tábor július 12-16, között, míg a Vizes tábor július 19-23 között lesz Sókiné Törös Éva vezetésével, de a két tábor résztvevőit a Hagymatikumban tanítják majd meg úszni.
Július 26-30. között a Dimanovics József vezette Álom táborban vehetnek részt a gyerekek, a faluházban, az Apátfalvi Ifjúsági Klub szervezésében.
A Sporttábor augusztus 9-13. között majd Bárnainé Restás Andrea vezetősével a sportcsarnokban zajlik. Augusztus 16-20. között pedig a Nemzetiségi roma táborba várják az érdeklődő gyerekeket. A Szigetházban zajló programokat Kisalbert Tibor fogja irányítani.
A különböző táborokba azok kezdete előtt legkésőbb 7 nappal lehet a táborvezetőknél, akik elérhetősége az alábbi programplakáton olvasható.

Maroslelén kistérségi 7próba tábor zajlik július 5-9 óra között a faluházban, mely résztvevői napi háromszor ingyenes étkezést is kapnak.

Ugyancsak Maroslelén tartanak augusztusban ingyenes tánctábort is, Nemes Roland, a Szegedi Nemzeti Színház táncművésze vezetésével..

A maroslelei nyári napközis táborok menetrendje:

A táborok ingyenesek, naponta 8-16 óráig biztosítják a felügyeletet és tematikusan, érdekes programokat, valamint napi 3x étkezést!
Jelentkezni kizárólag ONLINE, itt lehet.
A maroslelei könyvtárban pedig a Maroslele kincses táborba pedig nem csak a helybéli, de a környékbeli gyerekeket is várják:
