Benkő Zsolt rendet vágott a szikáncsi iskola körüli őskáoszban

Az elhanyagolt épületen belül azonban még bőven akad tennivaló.
Lenyírta a füvet, felszámolta a dzsumbujt a szikáncsi volt iskola előtti közterületen Benkő Zsolt – a Fidesz-KDNP-s képviselő erről közösségi oldalán számolt be szerdán. Posztjához több fotót is mellékelt, melyek azt mutatják, hogy legalább már a környezet rendezett, de továbbra is áldatlan állapotok uralkodnak az elhanyagolt ingatlanban.
„Az épület is nagyon elhanyagolt, több helyen erősen beázott, hullik a vakolat a plafonról, illetve az épület utolsó használói összedobáltak minden olyan tárgyat, melyet haszontalannak tartottak?!” – jelentette Benkő Zsolt.
Hozzátette, bízik benne, rövidesen tisztázódik az épület sorsa, és „rendet tudunk csinálni”. Megjegyezte, ez azért is lehet fontos, mert a pandémiához kapcsolódó korlátozások feloldása okán immár lehetne összejöveteleket, rendezvényeket szervezni!
Emlékezetes, a szikácsi iskolaépület körüli viták korábban komoly feszültséget okoztak a várost irányító politikai táborban is. (Erről többek között itt számoltunk be.) Annak idején, bő két évvel ezelőtt elemi erejű felháborodás tört ki a helyiek között, amikor az ott élők többségének megkerülésével az Ács Lajos utcai épületet 2007 óta tisztességesen, korrektül használó és működtető helyi részönkormányzat helyett a Márki-Zay Péter-féle városvezetés egy olyan civil szervezettel kötött szerződés az ingatlan hasznosítására, melynek nem is volt szikáncsi címe, nem is volt bejegyezve, s mely sokak szerint az Erzsébeti Olvasókör „gazdájaként” sem folytatott semmiféle érdemi tevékenységet…
Fotók: Benkő Zsolt Facebook-oldala