Szétbarmolta valaki a királyhegyesi ovi kerítésdíszítését

Egy éjszakáig sem tartott a pénteki ballagásra a Napsugár óvoda kerítését díszítő szalag és léggömb díszítés. Ezeket szombat reggelre valaki alaposan szétbarmolta.
Nem tudom, hogy az egyébként külső szemmel békésnek és rendezettnek látszó Királyhegyesen hogy érzik magukat a helybéliek, azt azonban igen, hogy csöppet sem unatkoznak, hiszen szórakoztató marhák náluk is élnek.
Na nem négy, hanem kétlábúak.
Másnak nem is lehet betudni, hogy a ballagásra gyönyörűen feldíszített helyi ovi kerítéséről valaki leszaggatta a fehér szalagokat és kiszúrta az odakötözött léggömböket. És ahelyett, hogy hazavitte volna, hogy legalább egy(két) gyerek játsszon majd velük, nem. Amit leszakított, azt helyben el is hajigálta.

Így nézett ki a kerítés díszítése a pénteki ovis ballagáson.
Biztos úgy ahogy azt otthon tanulta.
Hogy aztán mindezt milyen érzelmi, szellemi vagy éppen bódult állapotban tette, azt rajta kívül senki sem tudja. Már ha ő egyáltalán emlékezik rá, mit tett, s hogy harsányan röhögött-e közben, vagy csak később, de már csak magában.
Persze a községben élők köztis akadnak rendetlenek, éppen úgy, mint bármelyik másik településen. Másnak nem is lehet betudni, azt, hogy a névtelen szemetelők helyett egy anya és kisgyereke szedte össze a mások szemetét még márciusban az Ady Endre utcában, s nem nagyítóval kellett keresgélniük az árokparton.
De szintén a faluban esett meg, hogy az éjszakai kijárási korlátozások idején éjszakai betyárok riogatták a helybéli, főleg idősebb asszonyokat, kopogtatással, a házakba való bevilágítással. De úgy, hogy a helyi polgárőrök sem tudták őket fülön csípni, akik szerint a betyárok Makó-Rákos felől érkeztek.
Sejthető, hogy azért nem, mert a betyárok mégis csak helybéli fiatalok lehettek. Nincs szükség ugyanis import hülyékre, ha azok helyben is megteremnek.