Nem örülhetett sokáig százezer forintnak a büfé betörője

Rövid időn belül elfogták majd gyanúsítottként hallgattak ki azt a 47 éves férfit, aki feltört egy büfét. Fotó: police,hu.
A nyomozás adatai alapján a feltételezett elkövető június 11-én éjszaka rongálta meg a Mórahalom határában lévő falatozó egyik ablakát. Bement az épületbe, ahol kutatást végzett, eközben százezer forintot vett magához a kasszából, majd távozott. Az üzlet tulajdonosa csak órákkal később – a reggeli nyitáskor – vette észre a lopást, ezt követően a 112-es központi segélyhívó számon bejelentést tett a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére.

A kiérkező rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, ennek során néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a Szegedi Rendőrkapitányságon, s vele szemben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.