Visszaszámlálóban

Az iskolai évnek vége, a vakációnak pedig kezdete közeleg. Szekeres Anna blogja.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert mióta az eszemet tudom, iskolai esztendőkben mérem a dolgos hétköznapokat és várom a hőn áhított nyári szünetet. Utóbbi, bár nem olyan felhőtlenül szabad és gondtalan, mint gyermekkoromban, de a lényeg, hogy van és törekedhetem rá, hogy kihozzam belőle a legtöbbet. Ami viszont a régi, az az érzés, a várakozás izgalma, hogy kezdődik valami, ami a szabadság és a pihenés ígéretét is hordozza, nem csak a munkáét. A felszabadultság szinte tapintható az iskolában, még úgy is, hogy külső körülmények folytán az idei tanévben is kevesebb időt töltöttek a diákok a padokban és a társaikkal. A nyár és a szünet azért mégis minden otthon töltött időt felülír, hiszen most majd nem online órákon, számítógép előtt, négy fal közt kell feladatokkal bajlódni.

A jó idő csalogat ki az udvarra/parkba/kirándulni/bandázni/sportolni és ezer lehetőséget kínál, hogy valóban gyerekek is legyünk, életkortól függetlenül. A fiatalos hozzáállás, a lelkesedés nem kor kérdése és apró örömöket megélni, kíváncsinak és felfedezőnek maradni bármikor lehetséges. Szerintem a lényeg az lenne, hogy éljünk bármilyen mókuskerékben vagy érezzük magunkat mindig a feladatok és körülmények fogságában, lássuk meg a lehetőséget és ragadjuk is meg azokat a pillanatokat, amik feltöltenek, kikapcsolnak és segítenek továbblendülni. Ha pedig ebben kitartóak vagyunk, akkor észrevehetjük a jó dolgokat is körülöttünk, nem csak a problémákat és bajokat, amikből amúgy is mindig lesz bőven. És ezt a hozzáállást jó lenne a szülőknek is erősíteni magukban, nem csak maguk miatt, hanem az átadott példa miatt is.

Tudom, hogy ez nem mindig könnyű és sokszor kevésnek érezzük a lehetőségeinket. Gyermekkoromban mi sem tudtunk menni nyaralni a családdal, de táborokba mindig elengedtek a szüleim. Ezekből szerencsére már egyre több van, itt Makón is, és köztük olyanok is, amelyek nagyon kedvező feltételekkel vehetők igénybe. De amikor nem voltak ezek sem, maradt a kert, a padlás, az utcán a barátok és csak rajtunk múlt, jól akartuk-e érezni magunkat. Ha meg a mezőgazdaságba kellett besegítenünk a magunk tudományával, lehetett vágyakozni, tervezgetni és nagy elhatározásokat tenni.

Lehet, alkat kérdése is, de nem emlékszem, hogy bármikor is unatkoztam volna. Az, hogy feltaláljuk magunkat, mindig lehetséges. És minden helyzet adhat valami leckét, a szünetben is: vagy hálára taníthat vagy küzdeni. A küszöbön állunk… Szóval, ..káció, .akáció….

Élményekben gazdag nyarat kívánok mindenkinek. De mindenképpen olyat, amilyet szeretnénk magunknak.