Első helyezést is szerzett a MR Power Sportegyesület a nyárindító kupán

Hosszú idő után ismét platformra álltak a makói sportegyesület sportolói: a Rádió Smile nyárindító kupáján Sajtos Máté Raw Junior felhúzásban első, Abszolút Junior kategóriában pedig harmadik helyezést ért el.
Mint Majoros Róbert portálunknak elmondta: ketten képviselték Makó városát a nyárindító rendezvényen, Sajtos Máté, illetve Fodor Kornél, jelen volt továbbá Miklai Pepe fotós is. Az egyesület elnöke továbbá köszönetét fejezte ki az egyesület támogatóinak is.
– A mezőnyön látszódott, hogy nagyon sok versenyző már régóta ki szerette volna fejezni magát a platformon, hiszen szinte már nem is lehet visszaemlékezni, mikor volt utoljára erre lehetőség – emelte ki az egyesület elnöke, aki egy sportsérülés miatt szüneteltette az utóbbi időszakban az edzéseket.
– Közel fél éve már egy sportsérülés miatt nem folytatom az edzéseket, a pihenő időszakomat próbálom a lehető legteljesebben és legproduktívabban tölteni, mindezt úgy, hogy szeretném az egészséges életmódot, a testedzést és a táplálkozást megszerettetni minél több emberrel – árulta el Majoros Róbert, aki ezen belül a sportot és magát az erősportokat is szeretné megkedveltetni.
Érdeklődésünkre elmondta, mindig van lehetőség az egyesülethez csatlakozni, szeretettel várják az újakat, hiszen – mint fogalmazott – minden csatlakozó után az a visszaigazolás számára, hogy eggyel több ember szeretne sportolni és foglalkozni az egészségével.
– Nálunk, az egyesületen belül nemcsak az erősport az, ami hajt minket, hanem az, hogy fizikálisan jó legyen a közérzetünk, amihez hozzájárul a testedzés és a táplálkozás is. Ezen felül egy nagy család vagyunk, de ez egy olyan család, amely mindig szívesen fogadja az új tagjait, így az elmúlt időszakban többen csatlakoztak egyesületünkhöz, egyelőre a versenyzés után érdeklődnek, így alapkondíciót próbálnak elsajátítani, felmérőket készítünk, edzésprogramok alapján, erre vannak beidőzítve a blokkok végei – mutatott rá Majoros Róbert, aki továbbá hangsúlyozta: kiemelt fontosságúnak tartja az utánpótlás nevelését, különösen a jelenlegi időszakban.
Eredmények:
Sajtos Máté – testsúly: 79.5 kg
Raw Junior felhúzás: 202.5 kg – 222.5 kg – 242.5 kg | 3/3 érvényes gyakorlattal: I. helyezett
Abszolút Junior: III. helyezett
Fotók forrása: MR Power Sportegyesület