A futball-Eb elé: tartsuk szárazon a mértéktartást!

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában”

– köszöntötte a B-közép transzparense a Ciprus elleni felkészülési mérkőzésre kivonuló labdarúgó válogatottat. Ami zavarba ejtő lehetett, hogy a felirat vajon a június 4-i, trianoni békediktátum aláírására emlékezik vagy a magyar futballaranykor visszatértét prognosztizálja az Európa bajnokságra. De az sem kizárt, hogy egyszerre mindkét célt szolgálta. Emlékeztetett és hitet adott, hogy a legnehezebb, legembertpróbálóbb helyzetekben sem szabad feladni. Mindig hinni kell önmagunkban.

101 évvel Trianon után nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy Magyarország feltámadott: nem csak létezik, de versenyképes tag az Európai Unióban, közelít a kontinens élvonalához. A honi futball pedig – hosszú leépülési időszak után – megint felívelő pályára állt.

Azt persze kár lenne elhinni, hogy immár minden rendben van. Kár lenne elhinni például, hogy az elmúlt tíz mérkőzését veretlenül maga mögött hagyó (többek között Ciprus ellen 1-0-ra nyerő) válogatott majd megint továbbjut a csoportjából. Mert erre minimális az esély. Öt évvel ezelőtt ugyanis Portugália mellett a kontinens középmezőnyébe sorolt Izland és Ausztria volt az ellenfél, míg most, a címvédő portugálokon kívül a világbajnok franciákat és a mindig kiváló németeket kellene magunk mögé utasítani. Ami lássuk be, rendkívüli kihívás! Még akkor is az lenne, ha Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt a kapitány rendelkezésére állna. De – mint tudjuk – nem állhat. A két legkreatívabb, technikailag legképzettebb játékosunk még nem egészséges.

A legnagyobb bajunk azonban nem ez. A legnagyobb bajunk az, hogy az elmúlt harminc-negyven évben felhalmozott lemaradásunk nem dolgozható le tíz év alatt. Főként nem dolgozható le egy imával.

Jobb, ha ezt mi, szurkolók világosan látjuk. Jobb, ha belátjuk, hogy a szuperklasszisoktól elszenvedett, tisztes vereségek ma elismerésre méltó teljesítmények lennének. És ha mégis pontot vagy pontokat csípnénk el, önfeledten szárnyalhatnánk a budapesti utcákon.

Ellenben, ha a magyar futball aranykorát akarjuk viszontlátni az Eb-n, akkor súlyosan csalódhatunk. Átkot szórhatunk egy olyan csapatra, amely Szoboszlaival és Kalmárra kiegészülve még sok örömet szerezhet valamennyiünknek. Például az őszi világbajnoki selejtezőkön.

Ezért aztán jó, ha hiszünk Istenben és a hazában, de tartsuk szárazon a mértéktartásunkat! Ne higgyünk a magyar futball hirtelen feltámadásában! (Az U-21-es Eb tapasztalata intő jel.) Csak arról legyünk meggyőződve, hogy tíz év alatt sok mindenben közelítettünk az európai középmezőnyhöz. És hogy ez a közelítés nem múló élmény csupán.

Bő egy hét, hogy meglássuk, mekkora is még labdarúgásunk távolsága a kontinens elitjétől.

Forrás: sport.blogstar.hu, borítókép: MTI/Kovács Tamás