Acélbetétes bakanccsal rugdosta barátját – 4 év börtönt kapott

Ötről négy évre enyhítette mai jogerős ítéletében a Szegedi Ítélőtábla K. R. Á. első fokú ítéletét, aki azért marasztalt el a bíróság, mert ittasan magatehetetlenül fekvő barátját dühében megrugdosta és ököllel is megverte, majd a földre lökte. Aztán megpróbálta újraéleszteni, ami sorozatos bordatörést okozott.
A büntetlen előéletű vádlott és a sértett baráti viszonyban voltak, italozó életmódjuk miatt naponta találkoztak egymás lakhelyén, ahol közösen fogyasztottak alkoholt.
A már ittas állapotban lévő sértett 2018. július 16-án az esti órákban megjelent a vádlott házánál, ahol közösen nagy mennyiségű pálinkát és sört fogyasztottak. Közöttük – a sértett további alkohol igénye miatt – szóváltás alakult ki, mely során a szintén ittas vádlott elküldte a sértettet. A sértett kis idő elteltével távozott a vádlott házából, ám súlyos fokú ittassága miatt, onnan körülbelül 30 méterre az úttesten elesett, ahonnét nem tudott felkelni.
A magatehetetlenül a földön fekvő kommunikációra is képtelen férfit, néhány arra járó levitte az úttestről és az út melletti füves területre fektette. Az egyikük felismerte – és mivel tudta, hogy a vádlottal baráti viszonyban van – elment a vádlott házához és szólt neki, hogy barátja kint fekszik az úton. A vádlott ekkor közölte vele, hogy rögtön kimegy hozzá és megnézi. De mert emiatt felébresztették erősen indulatba jött.
A tanúk a helyszínről történő távozása után a vádlott miután kiment a továbbra is a fűben fekvő sértetthez és – mérgében, amiért éjszaka ki kellett jönnie miatta a házból – acélbetétes munkavédelmi bakancsával legalább 3 alkalommal megrúgta a sértettet majd közölte vele, hogy keljen fel és menjen haza.
A sértettnek, mivel önállóan képtelen volt felállni – ami miatt még agresszívebb és indulatosabb lett a vádlott – a vádlott segített lábra állni, majd a dühbe gurulva súlyosan és hosszasan bántalmazta: jobb és bal öklével többször fejen és test szerte megütötte. Ezután közepes és nagy erővel meg is rúgta, majd a kábult sértettet hanyatt lökte. Az hanyatt esett és fejének hátsó részét a töredezett aszfaltburkolat valamely kiálló részéhez ütötte. Az esést követően a vádlott az eszméletlenül fekvő sértettbe még többször, ismételten belerúgott.
A vádlott látva hogy barátja nem mozdul, megijedt és megpróbálta őt szakszerűtlenül újraéleszteni, mellyel annak kétoldali sorozat bordatörést okozott. A vádlott ekkor elhatározta, hogy a házából hoz vizet és igyekszik eltávolítani a bántalmazás nyomait.
A házban a bakancsát papucsra cserélte és vizes palackokkal visszament a továbbra is eszméletlenül fekvő sértetthez, akinek lemosta a fejét és a nyakát. Ekkor a közeli ingatlanból egy tanú a 112 segélyhívón mentőt hívott, akik az ekkor még lélegző, de eszméletlen sértettet súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították, ahol azonban az néhány óra múlva a bántalmazás során elszenvedett sérülések hatására életét vesztette.
A Gyulai Törvényszék tavaly szeptember 23-án halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek K. R. Á. vádlottat, akit 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ügyészség az elsőfokú ítélet büntetésekre vonatkozó részének helyben hagyására tett indítványt. A vádlott „a per újra tárgyalását indítványozta tanúkkal”, míg védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan eltérő jogi minősítés megállapítása, harmadlagosan pedig enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.
A Szegedi Ítélőtábla mai jogerős ítéletében 5 évről 4-re enyhítette az elsőfokú ítéletet, a kiszabott közügyektől eltiltás 5 év maradt.
A másodfokú eljárás során az ítélőtábla kiemelte, hogy a vádlott szándéka a sértett bántalmazására irányult, a halálos eredményre csupán a gondatlansága – annak is az enyhébb formája (hanyagság) – terjedt ki.