„A közoktatásnak és a felsőoktatásnak is a túlélésért kellett küzdeniük”
Már a második tavaszi félév zárul le hamarosan a felsőoktatásban online módon. Medgyesi Konstantinnal, makói származású egyetemi oktatóval beszélgettünk ezzel kapcsolatban. Elmondta, hogy a tanárok hogyan élik meg az online teret, és a számonkérésről is szót ejtett.
Medgyesi Konstantin a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa, a Public Relations szakirány vezetője. Úgy gondolja, hogy mindenki számára az online oktatás egy negatív élmény volt, ám hozzátette, nekik nincs okuk morális panaszokra. Az egészségügyi dolgozóknak van, meg akik ilyen szempontból estek át a víruson, de az oktatóknak nem lehet. Most az, hogy online, vagy offline órát tartanak, ez társadalmi szempontból nem bír jelentőséggel.
Az oktatók hogyan élik meg az online oktatást?
Én személy szerint nem szeretem az online előadásokat, az élő órákat sokkal jobban. Most azt, hogy én egy monitornak beszélek, az nem az igazi. Próbáltuk mi is interaktívvá tenni az ilyen órákat, de annyira ez nem jött át. Hiába vannak ezek a platformok, az nem ugyanaz. A legnagyobb pedagógiai erővel és offenzívával sem lehet ezeket áthidalni. Ilyen értelemben természetesen negatív élmény volt. Nem lehet jó megoldásokat találni, de az élet ezt kikényszerítette. Általában olyan előadásokat tartottam, hogy ilyen hangalámondásos prezentációkat csináltam, próbáltam kreatív lenni. Ami mondjuk pozitív lehet, hogy az ember rá volt arra kényszerülve, hogy olyan online előadásokat rakjon össze, amelyek vizuálisan is erősebbek. Ilyen értelemben van pozitívuma, hogy sokat tanultunk mi oktatók is, a ppt-ket sikerült élményszerűbbé tenni. Ezeket a tapasztalatokat majd ki lehet használni, például ha az oktató beteg, nem kell, hogy elmaradjon az óra, hanem megtartja online. A közoktatásnak és a felsőoktatásnak is a túlélésért kellett küzdeniük. Reményeim szerint a munkatársaimnak, és nekem is sikerült tartalommal megtölteni ezt az egyébként nagyon sivár keretet.
(a kép illusztráció)
A számonkérés mennyire reális az online térben?
A vizsgáknál talán lehet igazságosan, méltányosan és jól tevékenykedni, hiszen a tanár lead egy bizonyos mennyiségű anyagot online formában, és ott a Coospace-nek a különböző felületein lehet megoldást találni. Nyilván ez is nehezebb. Egy szemináriumnál már másabb a szituáció. Azt gondolom sokkal lazábbak kellettek, hogy legyenek követelmények. Az oktatónak egyszerűen kellett engednie az elvárásaiból. Ha mereven ragaszkodott a korábbi kritériumokhoz, abból nem lett jó vége. Maga a tudást nem tudtuk olyan vegytisztán, olyan hatékonyan átadni. Úgy vélem, hogy a világ legjobb pedagógusai sem tudták ezt megugrani, nem lehetett erre felkészülni.
(a kép illusztráció)
Hogyan éri el a tanár az elvárt interaktivitást online módon? Meg lehet ezt szokni?
Egyszerűen borzasztó élmény, nem lehet ezt megszokni. Ezért mondtam, hogy offline módon sokkal könnyebb megszólítani a diákokat. Ha látom, hogy nem annyira aktív a társaság, akkor próbálok valami érdekes, valami provokatív dolgot feldobni. Na most ez az online térben nem működött. Próbálkozhat ilyenekkel az oktató, de nem tudja milyen a fogadtatása. Az is lehet, hogy egy provokatívabb témák bedobása bántó, sértő lehet a hallgatóknak. Tehát azt gondolom, hogy nem lehetett megszokni, borzasztó ezt átélni. Az egyetlen eszköz az volt, hogy személyre szóló kérdéseket intézünk a hallgatók felé, ez kicsit szélsőségesebb formája az interaktivitásnak. Főleg akkor gyakoroltam ezeket, amikor szinte senki sem szólalt meg az online órák folyamán.
