112 millióból építene fedett piacot Nagyér

Eddig semmilyen piac nem működött a Nagyéren, most pályáztak egy fedett költségeire. Lőrincz Tibor polgármestert a falufejlesztés lépéseiről és jelentőségéről kérdeztük. A címlapképen: az épület helyére tervezték a nagyéri fedett piacot.
– Mi a jelentősége a nemrégiben felavatott művelődési ház felújításának?
– Véleményem szerint óriási, hiszen az elmúlt évtizedekben a művelődés, a könyvtár, és minden, ami összefügg egy közösségi térrel, elhanyagolt volt egy ilyen kis településen. Bár a miénk jól állt de rájöttünk, hogy tartalommal is meg kellene tölteni, ehhez pedig biztosítani kell az infrastruktúrát, azaz a megfelelő körülményeket. Azaz szükségesek hozzá eszközök, és egyéb felszerelési tárgyak. Ezt most mind sikerült biztosítani. A művelődési ház nagyterme a felújítás előtt levegőtlen és sötét volt, mostanra négy ablaka van, s ez megváltoztatta az épület egész profilját.
– Mekkora összegből történt mindez?
– Harmincmillió forintból, s benne van még egy évig egy közművelődési szervező bére is.
– Nem ez az egyetlen felújítás Nagyéren, hiszen az óvodáé jelenleg is zajlik…
– Az óvodaépület készültségi foka jelenleg körülbelül 80-90 százalékos állapotához érkezett. Az őszi nevelési év nyitójára minden készen áll majd a gyerekek fogadására.
– Ehhez az épülethez miért kellett hozzányúlni? Elég jó állapotban volt korábban is.
– Kicsi volt az alapterületet, azaz nem felelt meg az előírásnak, nem volt benne betegszoba/elkülönítő, foglalkoztató sem. Ez most mind meglesz. Ahogy a mozgáskorlátozott mosdó, személyzeti öltöző, mosdó is – köszönhetően a korábbi szolgálati lakás bevonásának.
– A nagyéri önkormányzat tavaly beadott, a belterületi utak felújítására néhány pályázatot, de ezek akkor nem nyertek. Újra pályáznak?
– Közvetlenül a Belügyminisztériumhoz pályáztunk, harmadjára futnunk neki, abban a reményben, hogy ez most nyert. A Rózsa utca és a Rákóczi utca egy szakasza, mely Nagyér legmélyebb pontját jelenti, egy felületi megerősítést fog kapni, aszfaltráccsal.
– Hogyan érinti a helybélieket az Ambrózfalva-megyehatár közti útfelújítás? Jelenleg Nagyéren dolgoznak a kivitelezők.
– Elviseljük és örülünk neki, annak a reményében, hogy minőségibb úthálózatot kapunk. Sajnos az útfelújítás csak a Csongrád-Csanád és Békés megye határáig tart majd.
– Mekkora egy ilyen kistelepülés saját mozgástere a fejlesztések területén?
– Hozzászoktunk, hogy mindent csak pályázati forrás segítéségével tudunk megoldani. Annyi mozgásterünk azonban van, hogy vannak egyéb bevételeink, melyeket pályázat előkészítésre és hasonlókra fordítjuk. Ez évente csupán néhány millió forintot jelent.
– Mennyire nyomta rá a pandémia a helyi, a környéken kiemelkedő jelentőségű turizmusra a bélyegét?
– Nálunk is leállt minden, de üzleti jellegű szállóvendégeink azért voltak, mert csak azok lehettek. Rentábilisak vagyunk, illetve már szeptember közepéig megtörténtek a foglalások is, igencsak szép számú vendégre számíthatunk.
– Van-e olyan dolog, melyet szeretnének még megvalósítani?
– A közintézményeinek szeretnénk napelemekkel energiatakarékosabbá tenni. A művelődési házon és az óvodán vannak ilyenek, a községházáéra pedig a Magyar Falu Programon belül most pályáztunk. S szeretnénk egy ötmilliós pályázat segítségével felújítani a ravatalozót. És 112 milliós költséggel szeretnék kialakítani a falu központjában egy fedett piacot, lévén eddig fedetlen sem volt. Mégpedig a művelődési ház és a játszótér közt. Ezért már megvásároltuk a művelődési ház mögötti ingatlant. A művelődési ház felújításával egy nagyobb átalakítást is végrehajtottunk, egy körforgalmat hoztunk létre körülötte. Az egyik út díszburkolata már el is készült.