Táborokat és egy családi napot is szervezne nyáron a Máltai makói csoportja

Számos tervvel készül a nyári időszakra a Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja, amely a haranglábat is szeretné újra felállítani.
Mint Kómár Mátyás a Makó Híradónak elmondta: a makói csoport is készül a nyári időszakra, a jelenlegi helyzet alakulása pedig úgy tűnik megengedi, hogy nyári programokat tudjanak tartani.
A Máltai helyi csoportjának vezetője rámutatott: kint voltak a vasárnapi gyermeknapon, de a nyár során egy-egy másik gyereknapot is szeretnének beiktatni, de táborokat is terveznek, valamint egy családi napot.
– A Szent János téri máltai haranglábat 1996-ban, a millennium évében a volt Szent János-kápolna helyén lett nagyjából felállítva, a harangláb viszont elég leromlott állapotba került, ezért szeretnénk, hogyha újra elkészülne, egy erdélyi fafaragó művész segítségével – osztotta meg a Makó Híradóval Kómár Mátyás.
Érdeklődésünkre elmondta, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiójának bankszámla-számán keresztül lehet támogatni ennek ügyét, a közleményben feltüntetve, hogy a makói csoportnak szánva, és milyen célra küldik a támogatást.