Megint az uniós élmezőnyben a magyar beruházási ráta

A magyar beruházási ráta ismét 27 százalék felett alakult, ezzel az ország változatlanul az uniós élmezőnyben szerepel – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, számolt be róla az MTI.
Hozzátette: a növekedést az állami fejlesztések és a családok beruházásai is húzták. Az egészségügy beruházásai 45 százalékkal, a közigazgatásé 33 százalékkal, az oktatásé 31 százalékkal, míg az ingatlanberuházások 12 százalékkal erősödtek.
Ez azt jelenti, hogy eredményesek voltak azok a gazdaságvédelmi intézkedések, amelyek a befektetések növelésével ellensúlyozták a válság hatásait – mutatott rá. Felidézte: 2010-óta 63 százalékkal nőttek a beruházások Magyarországon, ez az érték háromszorosa az uniós átlagnak, a régióban pedig éllovasnak számít.
Varga Mihály azt mondta: arra számítanak, hogy a kormányzati intézkedések hatására tovább folytatódhat a beruházások növekedése. Az otthonteremtési támogatások bővítése, a vállalkozások fejlesztéseit ösztönző programok, az uniós források hatékony felhasználása is ezt a célt segítik.
Forrás: MTI
Borítókép: archív fotó, MTI/Illyés Tibor