Idén is szervez focitábort a Makó FC

Nem múlhat el a nyár focitábor nélkül, előreláthatólag öt turnusban várják a jelentkező fiatalokat nem csak Makóról, hanem a térségből is.
Június 21.-től öt héten át focitáborral várja a gyerekeket a Makó FC. Az Aradi téri sporttelepen a szakmai stáb irányításával naponta két edzésen lehet majd részt venni, emellett ki lehet majd például próbálni a rendkívül népszerű TeqBall-t, és a programok között fürdőlátogatás is szerepel.
Mint a Makó FC ügyvezetőjétől megtudtuk, a részvételi díj tartalmaz napi egy meleg étkezést, és gyümölcsöt is. A térségből jelentkező elegendő számú gyermek esetében pedig arra is lesz lehetőség, hogy Makóra szállítsák be őket a tábor idejére.
Csernus Imre portálunknak elmondta, első sorban általános iskolás kortól várják a jelentkezőket, ám arra is volt már példa, hogy nagycsoportos óvodások vettek részt. A jelentkezésnek nem feltétele az sem, hogy a gyerekek a makói utánpótláscsapatba tartozzanak, vagyis bárki jöhet, aki szereti a futballt.