Szemetelésre, rongálásra panaszkodtak a lakók a Pulitzer sétány műfüves pályája mellett

Újra megnyitották a pályát, ám ennek nem mindenki örül, az önkormányzat próbálja elejét venni a konfliktusoknak.
Egy makói közösségi oldalon alakult ki vita a Pulitzer sétányon lévő műfüves focipálya miatt egy lakos ugyanis rongálásra és szemetelésre panaszkodott. A posztjában szereplő képek magukért beszélnek, a felháborodás jogos volt, ám nem sokkal később a Makói Roma Válogatott nevében is közzétettek egy posztot, ami szerint a panasz miatt bezárták a focipályát, a gyerekek pedig így nem tudnak focizni.
Néhány nappal ezelőtt ottjártunkkor már nyitva volt a pálya, és a rongálás nyomai is eltűntek, ám ez a környékben élők későbbi problémáit nyilván nem fogja megoldani, ezért megkérdeztük az önkormányzattól is, hogy milyen panaszok érkeztek, és azokat hogyan próbálják kezelni.
Kérdésünkre a Polgármesteri Hivatal közölte, hogy elsősorban a környék lakóitól érkeztek panaszok a szemetelés, rongálás és hangoskodás miatt. Ezek kiküszöbölése és megelőzése érdekében térfigyelő kamerát telepíttettek az érintett területre, nyitvatartási időt határoztak meg és gondoskodtak a pálya zárhatóságáról. Felszereltek 4 új szeméttároló edényt is, illetve a rendőrség figyelmét felhívták a terület fokozott ellenőrzésére.
A pálya most érvényben lévő nyitvatartási ideje 9-től 22 óráig tart, ezt azonban időről időre felül fogják vizsgálni, szem előtt tartva a sportolni vágyók és az ott élők érdekeit egyaránt. A cél az, tájékoztatott az önkormányzat, hogy a pályát rendeltetésszerűen használják a fiatalok, nem zavarva ezzel a környéken lakók nyugalmát.