Fagyival is ünnepelték a gyereknapot a királyhegyesi ovisok

A tizennyolc óvodás kétféle fagylaltot, üdítőt és vaníliakarikát is kapott helybéliek támogatásaként a gyermeknap alkalmából. Az ovi pedig labdákkal kedveskedett nekik. A gyerekek fergetegeset táncoltak az udvaron.
Vidáman telt a gyereknap a királyhegyesi Napsugár Óvodában, nem csoda, hiszen a kicsik sokféle ajándékot kaptak, s még táncolhattak is.
– Két helyi vállalkozó üdítőt, vanília-áfonya ízű fagyit, vaníliás karikát ajánlott fel gyereknapra az óvodának, a csoportpénzből pedig labdákat és buborékfújókat vettünk a gyerekeknek – árulta el Németh Angéla, a Napsugár Óvoda vezetője.
A gyerekek nap örültek az ajándékoknak ez a róluk készült fotókon is jól látszik, a kétféle ízesítésű fagylaltot elnyalogatták, a buborékfújókat alaposan kipróbálták, a vaníliakarikák percek alatt elfogytak, a különféle színű, azaz piros, kék és sárga színű, de fehér pöttyös labdákat pedig vidáman forgatták, pattogtatták a gyerekek. És persze az üdítőket sem kellett visszaküldeni, mert mind megitták.
Az udvaron szólt a zene, így arra táncolhattak vagy kerékpározhattak, kinek melyikhez volt kedve.
– Húszan járnak a Napsugár Óvodába, most két hiányzónk volt, így csak tizennyolc gyerekkel ünnepeltünk – tette hozzá az óvodavezető.
A nevelési év egyébként május 31-én fejeződik be, a királyhegyesi óvodában az idén összesen öt kisgyerek búcsúzik el, hogy szeptembertől a helyi alsó tagozatos iskolában kezdjék meg életük első tanítási évét. – Készülünk június elején egy ki makói örömvonatozásra. Hallottuk, hogy a makói gyerekek ingyen jegyet kaptak rá, nekünk kedvezményes jegyeket sikerült foglalnunk rá – mondta Németh Angéla óvodavezető..
Az óvodai műsoros évzárót és a ballagást, a szülők jelenlétében június 11-én délután az udvaron rendezik. A ballagó gyerekek a batyujukba ajándékként pogácsát, fényképet, s valami iskolába való dolgot kapnak. Hogy ez utóbbi mi lesz, még nem dőlt el. Az azonban biztos, hogy virágot is kapnak az elballagó gyerekek.
Vasárnap rendezik a községi gyereknapot
A helybéli gyerekeket délelőtt 9 és 11 óra között a helyi művelődési ház előtti téren Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai című interaktív játékra várják. Ezen a rendezvényen kapják meg a 0-14 éves közti gyerekek a királyhegyesi önkormányzat gyereknapi ajándékát is.