Kerékpáros pihenőhelyet telepítettek Földeákon

Egy a székkutasi önkormányzat által elnyert pályázat révén gazdagodott tegnap egy kerékpáros pihenőhellyel Földeák.
A készre szerelt, fedett pihenőhelyet tegnap emelték be a helyi sport parkhoz, mely része a helyi kerékpáros pihenőhelynek. Ezt a „Tisza-Maros értékei komplex kerékpáros túraútvonal kialakítása” című pályázat keretein belül alakították, ki köszönhetően több település összefogásának.
A kerékpáros pihenőhely révén, melyet kerékpártárolóval és hulladékgyűjtővel is felszereltek, kerékpár túraútvonal kijelölt állomása lett Földeák.
– Székkutas vezetésével zajlott egy EFOP-os pályázat, ennek volt része a kerékpáros túraútvonal majdani kiépítése, ennek része a kerékpáros pihenőhely kialakítása, elhelyezése – mondta érdeklődésünkre Hajnal Gábor. Földeák polgármestere hozzátette: várják a Földeák-Makó, illetve a Földeák-Vásárhely közti kerékpárút megépítését, hasonló, mint ami néhány évvel ezelőtt Makó-Maroslele és Hódmezővásárhely között készült el.
– Ha ez megépülne, akkor ezen keresztül Makótól Székkutasig lehetne úgy elbiciklizni, hogy nem kellene felhajtani az amúgy igencsak forgalmas közutakra – tette hozzá azzal, hogy a jelenlegi kerékpáros pihenőhelyet ettől függetlenül kapták. Földeák környék az arra autózók egyébként a község Vásárhely felőli kijárata és a közelben működő mezőgazdasági üzem közti szakaszon találkozhatnak leginkább a munkába igyekvő vagy a munkából jövő biciklisekkel.
Nem áll rosszul a makói térség kerékpárutakkal
A Makó-Maroslele-Hódmezővásárhely közötti évekkel ezelőtt elkészült, ahogy a Kövegy-Csanádpalota közötti is. Tervezik a Makó-Kiszombor közötti meghosszabbítását Szegedig, illetve épül egy kerékpárút Mezőhegyestől Pitvaroson át egészen Csanádpalotáig. Makótól elsőként a Kövegyre vezető kerékpárutat szeretnék megvalósítani – ez utóbbiról Farkas Éva Erzsébet polgármester azután írt egy Facebook bejegyzést, hogy a kerékpárutak építésével kapcsolatban még tavaly októberben tartott egyeztetést Czirbus Gábor akkori polgármesterrel és Mágori András frakcióvezetővel.
A bejegyzésben az is szerepel, hogy ha a Makót érintő kerékpárutak megépülnek, lehetőségük nyílik annak további bővítésre, összekötésre mind a Maros part, mind Gerizdes városrész felé.