Jó reggelt, Makó!

Bronzéremmel nyitott a makói sakkozó, újraindult az élet a tankertben is, kitakarította a templomot a nagylaki polgármester és csapata, forgalomkorlátozások lesznek a Hagymatikum bővítésének kivitelezése alatt, az ingyenes parkolásnak keddtől vége, de a hitelmoratórium marad.
Udvardi Zalán, a Duocor-Makói SVSE Sakk Szakosztályának mesterjelölt játékosa első hivatalos, egyéni rapid versenyén rögtön a harmadik helyen végzett.
Fontos stratégiai együttműködés kezdődött a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. és az Alföldi ASzC Galamb József iskolája között.
Nem esett le az aranygyűrű a kezéről, amikor ma délelőtt csapatával (a képen) együtt nekilátott a pünkösd előtti templomtakarításnak Nagylak polgármestere. Az eredményt a pünkösdhétfői mise résztvevői is láthatják majd.
Forgalomkorlátozások lesznek a Hagymatikum bővítésének kivitelezése alatt. Többek között egyirányú lesz a Teleki László utca, és a Makovecz térre sem lehet ebből az irányból behajtani. Az önkormányzat levélben is tájékoztatja hamarosan a legfőképpen érintett utcák lakosait.
Az ingyenes parkolás vasárnap éjfélkor lejár, még hétfőn éjfélig érvényben marad, de keddtől már fizetni kell a parkolózónákban – közölte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.