Tizenötmillióval támogatták meg a királyhegyesi templom felújítását

A február óta zajló munkálatokhoz tizenötmillió forint támogatással járult hozzá a kormány – Lázár János segítségével – a Szent Kereszt Felmagasztalása templom felújításához.
Idén is kiírta a kormány az Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások felhívást, melynek köszönhetően határon innen és túl segítik az egyházi közösséget, hogy többéves tervek válhassanak valóra. Csongrád-Csanád megye négyes választókörzetébe, azaz a hódmezővásárhelyi-makói térségbe mintegy 140 millió forint jut a keretből Lázár János közbenjárásának köszönhetően.
A makói járás kistelepülései közül 15 milliós támogatást kapott a királyhegyesi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templom jelenleg is zajló felújítása.
– Február óta zajlik a királyhegyesi templom felújítása – mondta érdeklődésünkre Jánosi Szabolcs plébános. – A kormányzati támogatásnak köszönhetően folytatjuk a munkát. A templomban szigetelést, külső és belső festést végeznek zajlik az elektromos hálózat cseréje, de napirenden van a villámvédelem megújítása, illetve a vízcsőrendszer cseréje – sorolta a plébános a kiterjedt munkálatok részleteit.
Az év elején megírtuk: Isten királyhegyesi háza felújítására az utóbbi években több forrásból összesen 89 millió 407 ezer 263 forintot nyert pályázataival Jánosi Szabolcs plébános.
Az apátfalvi Szent Mihály plébánia gondozásában álló, 1902-ben épült királyhegyesi római katolikus templomban idén február 22-én kezdődtek meg minden idők egyik legnagyobb és legátfogóbb felújítási munkálatai. Köszönhetően annak, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegyén keresztül a Miniszerelnökségtől 35 millió 164 ezer forintot támogatás érkezett erre a célra. Most ehhez kapták meg a kormánytól pluszforrásként az újabb 15 milliót.
A februárban elindult munkálatok gyakorlatilag teljes körű felújítást jelentenek majd, hiszen szigetelik a falakat, majd újravakolják, s kívül, belül újra is festik. Kicserélik a templom meglehetősen elhasználódott járólapjait, padlófűtést szerelnek be, hogy telente ne fagyoskodjanak majd a hívek. De felújítják a teljes elektromos hálózatot, illetve akadálymentesítik is Isten házát a munkálatokat elnyert, makói M-Color 2009 Kft. szakemberei, Méhes Tibor, valamint a műszaki ellenőrzést végző Busa Imre irányításával.
Az egyházközség tervezi a főoltár eredeti állapotába való visszaállítását, két új szobor vásárlását, illetve a meglévők restaurálását, új misefelszerelés és miseszekrény vásárlását is, melyre szívesen veszik a hívek adományát.
Jánosi Szabolcs plébános egyébként a korábbi esztendőkben is több nyertes pályázatot adott be a királyhegyesi templom felújítása érdekében. Így 2018-ban a Vidékfejlesztési Program keretében a településkép, közösségi tér fejlesztése pályázaton 44 millió 243 ezer 263 forintot, míg 2019-ben a Miniszterelnökség egyházi épített örökségvédelmi pályázatán 10 millió forintot nyert.
2017-bem pedig egyszer már felújították a templom tornyát. Ez utóbbira 3,9 millió forintot nyertek. Ez az összeg azonban kevésnek bizonyult. A megindult gyűjtésen még 2,4 millió forint jött össze egy hónap alatt, ennek köszönhetően tudták kifesteni a templomtornyot. Az utóbbi összeget 41-en adták össze. A legnagyobb összeget Lázár János adományozta.