Diaz: abszolút hullámvasúthoz hasonlított a hangulatom

Csöndör László, azaz „Diaz”, a Wellhello egyik frontembere az elmúlt, nem túl könnyű időszakról, tervekről és a zenekar hangulatáról mesélt a megújult Rádió 7 reggeli műsorában.
A zenekar új dalairól és terveiről számolt be először a médiumnak, és hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet adott erre lehetőséget. „Felszabadult annyi idő, hogy el tudtunk kezdeni dolgozni új dalokon”-nyilatkozta.
„Sok dal összejött, és már kimondhatjuk, hogy ez egy lemezzé fog összeállni. Az érthető, hogy koncertezés mellett nem jutott annyi idő az alkotói folyamatokra. Mindenképp több dalt szerettük volna 2020-2021-ben.” -Ismertette a terveket.
„Természetes, hogy hiányzik a zenésznek a közönsége, abszolút hullámvasúthoz hasonlít a hangulatom”-emelte ki a zenész.
Többek között Diaz kitért arra is, hogy az ilyen helyzetekben nehéz fenntartani a motivációt, a dalokban is visszaköszönt ez a negatív és nyomott hangulat.
„Jönnek a „csibész” szövegek újra, lesz bulis Wellhello dal is.”-Nyugtatta meg rajongóikat az interjú során.
Az egész zenekar már várja a szeptemberi nagykoncertjüket, ami a Budapest Parkban lesz megrendezve. Gőzerővel zajlanak a próbák, és remélik, nem kell újra áttenni másik dátumra.
Forrás: Rádió 7