Makón és Földeákon is felújítások kezdődnek a református templomban

30 millió forint kormányzati támogatást kapott a két egyházközség, tudtuk meg Kotormán István lelkésztől.
1200 fő befogadóképességű a több mint 100 éves Makón az újvárosi református templom, ahol az istentiszteletek mellett ünnepi és iskolai rendezvényeket is tartanak, így vannak alkalmak, amikor kifejezetten jól jön, hogy ilyen sokan beférnek, mondta el portálunknak Kotormán István.
Mint a lelkésztől megtudtuk, az idő múlása sajnos ezen a templomon is meglátszik, felújításokat csak szakaszosan tudnak rajta végezni. Tíz évvel ezelőtt sikerült lecserélni a tetőzetet, ami komoly előrelépés volt, ám a homlokzat és a templombelső is javításra szorul.
Az egyházközség most kormányzati támogatásként 15 millió forintot kapott, amelyből az ablakokat, vagy legalábbis azok egy részét szeretnék kicserélni, a munkálatok itt várhatóan a nyár vagy legkésőbb ősz folyamán elkezdődhetnek.
Szintén 15 millió forint támogatást kapott a földeáki református templom, mondta el portálunknak Kotormán István, ebből az összegből tetőfelújításra, és ablakcserére fordítanának. Az egyházközségnek van egy emlékszobája Csathó Kálmán és felesége tiszteletére, akik tanítók voltak, a nyílászárócsere itt is jól jönne, valamint a fapadló is javításra szorul.
A lelkész azt is hangsúlyozta, hogy a templomfelújításra megítélt támogatások nem csak az egyházakat segítik, hiszen a forrásokból sok szakember juthat munkához, ami így a járvány után hozzájárul
a gazdaság újraindításához is.