7 éve hunyt el Szilágyi László, a HLKK alapítója, kosárlabdaedző, testnevelő tanár, kollégiumi vezető

Három évtizedes testnevelő tanári munkásságáért számtalan elismerésben, kitüntetésben részesült. Kosárlabdaedzőként generációk tucatjaival szerettette meg a sportot. Ő volt a megalapítója a Hódmezővásárhelyi Leány Kosárlabda Klubnak.
Sok tanulója országos szintű egyesületekben folytatta pályafutását.
2008 óta a Mezőgazdasági Kar Kollégium igazgatója volt.
Nevéhez fűződik, a mezőgazdasági technikum, szakközépiskola, főiskola, majd egyetemi kar végzős évfolyamairól készült tablók rekonstruálása, megőrzése az utókor számára.
Fia, ifjabb Szilágyi László, a Kosársuli egykori tehetsége két hónappal később követte édesapját, miután fél évig komoly betegséggel küzdött. 27 éves volt.
Nyugodjanak békében…