Már csak a felezővonal hiányzik az óföldeáki bekötőútról

A faluban és előtte már elkészültek az útfelújítással, a bejárókat is megcsinálták, ma délelőtt egy kicsit még padkáztak és hamarosan felfestik az felezővonalat.
Március végén, április elején kezdték el újjáépíteni az évtizedek alatt alaposan elhasználódott, a benzinkúttól Óföldeákra vezető utat. A 4,2 kilométeres a Földeák-Makó közti út melletti üzemanyagtöltő állomás és Óföldeák maroslelei vége közti munkálatok során a kivitelező Délút Kft. szakemberei előbb felmarták a régi aszfaltrétegeket, majd több új kiegyenlítő rétegek húztak rá, hogy az úthengerek erre hengereljék rá a végső, azaz a koptatóréteget. A beruházó, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. így teljesítve a községben élő évtizedes álmát, miszerint jó úton lehessen elhagyni, majd bemenni a faluba.
Az útépítést egyébként Lázár János, a térség országgyűlési képviselője ígérte meg az óföldeákiaknak egy korábbi falugyűlésen.
Az építkezés befejezéséig még érvényben lesz a 60-as, táblával jelzett sebességkorlátozás a külterületen, ám ha minden készt, a táblát végleg beveszik az út széléről.
A Makót Földeák érintésével Hódmezővásárhellyel összekötő út és a maroslelei, szintén Makó és Hódmezővásárhely közötti út közt egy mintegy tizenegy kilométeres mellékút is található, melyet főleg azok a földeákiak és óföldeákiak használnak, akik közvetlen Maroslelére, vagy onnét a sztrádafelhajtón át az M43-as autópályára, vagy éppen az ellenkező irányba kívánnak menni. És nem akarnak Földeákról +5, míg Óföldeákról +9-10 kilométert megtenni, a földeáki sztrádafelhajtóig.
Ez utóbbi, mintegy 6 kilométeres szakaszt most nem építették újjá. A Magyar Közút egy évekkel ezelőtti tájékoztatása szerint ez rész annak idején ingoványos, mocsaras talajra épült, ezért is vannak rajta földes útnak is megfelelő részek. Ezt a szakaszt ezért felújítani nem érdemes, egy teljes útpályát kell majd építeni, s megfelelő, az útpályát stabilan elbíró töltéssel.
Ráadásul – az idősebb korosztály tagjai ma is jól emlékeznek rá – eredetileg nem is ezen az úton jártak ki Maroslelére az óföldeákiak, földeákiak. Többek úgy tudják, ezt ugyanis az egykori termelőszövetkezet építtette.