Ismét kikapott a Lugano, ezúttal is Kecskés nélkül

Ismét kikapott, ezúttal a Basel vendégeként az FC Lugano a svájci bajnokság hét közi fordulójában. A Kecskés Ákos nélkül felálló vendégek így lecsúsztak a hatodik helyre, pedig korábban az ezüstérem is elérhetőnek tűnt. Kiesni már nem tudnak az élvonalból, de a nemzetközi kupaszereplést érő harmadik hely is elérhetetlennek tűnik. A hátralévő két meccsen (Sion és a Luzern ellen) elért győzelem és némi szerencse kellene ehhez.
Hogy a válogatott játékos miért nem játszik meccsek óta csapatában, arról nincs hír. Vele, a korábbi mérkőzéseken rendre nyert, vagy legalább döntetlent ért el együttese. A Basel ellen pedig majdnem pont egy éve még szép gólt is szerzett:
képek: eredmények.com