Féláron táborozás és szakmák testközelből – várnak a vásárhelyi Szakképzési Centrum táborai

Több mint 180 pályaválasztás előtt álló általános iskolás diákot várnak Csongrád-Csanád megye 4 városában: Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen és Csongrádon. A tanulók üzemlátogatásokon, informatikai foglalkozásokon, illetve színes, interaktív programokon vesznek majd részt az egy hetes foglalkozások alkalmával.
Tavaly is nagy sikere volt a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum által szervezett táboroknak, idén pedig a megyei iparkamara is bekapcsolódott ebbe, ennek köszönhetően június 21 és augusztus 27 között 200 fiatal táborozására nyílik lehetőség, méghozzá féláron. Ez körülbelül 6-8 ezer forintot jelent majd a szülőknek, persze ez táborfüggő, de átlagosan 10 ezer forintból kijön egy hét egy diáknak, sok-sok élménnyel, szakmával ismerkedéssel – közölte Hegedűs Zoltán, a HSZC kancellárja.
Hegedűs Zoltán kiemelte, ezeknek a táboroknak két célja van, egyrészt szeretnének segíteni a járványhelyzetben a szülőknek, akiknek eddig is gyakran nagyon nehéz volt megoldani gyermekük felügyeletét, másrészt a diákok megismerhetik azt a 46 szakmát, amelyet tanulhatnak a szakképzési centrum intézményeiben.
A kancellár hozzátette, a táborok részletes leírásai hamarosan megjelennek az intézmények oldalain és a közösségi felületen.
Dr. Kőkuti Attila elmondta, a vásárhelyi szakképzési centrum és a kamara együttműködése hosszú évekre tekint vissza, folyamatosan együttműködtek és működnek, a mostani táborozások pedig egy újabb közös vállalkozás. Mint elmondta, a kamara eddig is nagyon sok pályaorientációs eseményt szervezett, és úgy tapasztalták, hogy nincs elegendő szakember, így a kamara nagyon aktívan bekapcsolódott már 2013 óta a szakképzés folyamatába, gyakorlati képzőhelyeket is kialakítottak többek között – ezt hívjuk duális képzésnek. Most pedig a nyári táborok szervezéséből is aktívan kiveszik a részüket, szem előtt tartva az informatikát, a robotikát, a legújabb technológiákat is, cél, hogy minél több ismeretet szerezzenek azok a diákok, akik pályaválasztás előtt állnak.
A megyei elnök még elmondta, vannak olyan táborok, ahol kirándulásokat is szerveznek – ha engedi majd a járványhelyzet.
A táborok leírását tehát hamarosan közzéteszik, érdemes figyelni a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum közösségi oldalát, illetve az iskolák honlapját a részletekért.