Újabb kiemelt fejlesztés: teljes lesz a kerékpárút Makó-Szeged között

Nagyon régóta várják ezt a kiszomboriak, és a környező településeken élők is, mondta el portálunknak Szirbik Imre.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított a kormány több kerékpárútfejlesztést is a térségben, ebbe tartozik a Makó és Szeged közötti hiányzó szakasz befejezése is. Ez lényegében azt jelenti, hogy a hatósági eljárások felgyorsításával egyszerűbb és egységesebb eljárási rendben történik a megvalósítás, lényegesen rövidebb határidőkkel.
Makó és Kiszombor között néhány évvel ezelőtt adták át a kerékpárutat, azt azóta is nagyon sokan használják munkába, vagy éppen iskolába járásra, tudtuk meg Szirbik Imrétől. Itt azonban megszakad az út, és egészen Klárafalváig nincs is.
– Nagyon régóta húzódó történet ez, voltak rá készítve tervek, de végül úgy alakult, hogy nem valósult meg, pedig nagyon várják a kiszomboriak, és a környező településeken élők is. – mondta el portálunknak Szirbik Imre.
Kiszombor polgármesterétől azt is megtudtuk, hogy egyelőre a nyomvonallal kapcsolatban több verzió is van, az új tervek most készülnek. És bár ez gyakorlatilag egy közlekedésfejlesztési beruházás, az egész környék turizmusának is nagyon jót fog majd tenni.