Halmágyi Pál: Makó újjászületése azt is üzeni, hogy becsüljük meg őseink alkotásait

Makó újjászületésének évfordulója alkalmából Halmágyi Pál történésszel, nyugalmazott múzeumigazgatóval Makó történelméről; fejlődéséről, elpusztításáról és újjászületéséről, illetve arról is beszélgettünk, mit üzenhet a mai embernek május hetedike, a város születésnapja.

Halmágyi Pál a beszélgetés kezdetén aláhúzta: ahhoz, hogy megértsük, miért is fontos május hetedike, ahhoz néhány évszázaddal korábbra vissza kell tekintenünk.

Mint elmondta, 1247-ből származik az első írásos tárgyi bizonyíték, hogy itt egy két részből álló falu volt, amelynek nevét Velnöknek lehetne ma nevezni. Felvelnök volt a Maros folyásirányának megfelelően feljebb lévő, Alvelnök pedig a lentebb lévő, Szeged felé eső települése, a Maros északi, folyásirány szerinti jobb partján.

Később ezt a két részt, egy jó fél évszázad múltán már Makófalvának nevezték, hiszen a birtokosa Makó bán volt – mutatott rá Halmágyi Pál.

– Ez a kis település fejlődött és fejlődött, és 1337-ben, egy következő oklevélben már pontos topográfiai leírást is adtak róla, miszerint hogy ez a Makófalva nevű település ott van, ahol a Marosból a Fok nevű ér kiszakad, és ez aztán két részre osztotta. Ez a Fok a mostani Nagyér – fogalmazott a történész, nyugalmazott múzeumigazgató. Mint hozzátette, ma már kevesen látják, hiszen a Nagyér csatornázva lett az 1960-as években, és a föld alá bújt, de a város külső területein, például a kórház felé még mindig a felszínen fut.

– Lassan, további századok folyamán fejlődött a város és később a falva végződés is lekopott, és 1516-ban már csak Makónak nevezték ezt a települést – emelte ki Halmágyi Pál.

A tizenhatodik század azonban már a török világ kezdete, a 150 éves török uralom alatt pedig háromszor is elpusztították a várost: először 1552-ben, majd 1596-ban, de ezeket a pusztításokat még nagyjából átvészelte Makó, visszaszivárgott a lakosság, újra felépítették a házaikat, ekkor pedig már egy földesúri kúria is állt, és szép templom is épült Makón.

– Az utolsó, a harmadik pusztítás volt a legsúlyosabb: ez 1686-ban történt, amikor a keresztény csapatok visszaszerezték a közeli, nagy királyi várat, Szegedet, és az onnan kivonuló török, tatár csapatok Makót felégették, és úgy hagyták el ezt a vidéket – idézte fel Halmágyi Pál, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ez annyira nagy pusztítást okozott, hogy 13 évig lakatlan, kietlen volt ez a terület.

– A pozsonyi kamara 1699. május 7-én adta ki azt az oklevelet, amelyben a visszatelepülő makóiaknak négy év adómentességet adott. Ezért ez a nap a város születésnapja, hiszen akkortól kezdve most már folyamatos a város élete, az azóta épült épületek nagy része megvan, tehát bátran tekinthetjük, hogy ekkor született újjá Makó – húzta alá.

– Az újjászületés főleg azt üzeni, hogy legyünk büszkék őseinkre, akik áldozatos, szorgos munkával virágzó mezőgazdasági tájjá tették ezt a marosi tájat, és becsüljük meg az alkotásaikat, és legyünk méltók hozzájuk, hogy amit most, ebben a huszadik és huszonegyedik században építünk, az olyan emlék legyen majd a mi utódainknak, hogy büszkén emlékezhetnek ránk, és az akkori makóiakra – emelte ki Halmágyi Pál.

Borítókép: archív fotó