„Trükkök százai” – Márki-Zay sumákol és sunnyog a budapesti lakcímével

Felelős politikushoz, városvezetőhöz méltatlan módon trükközik, visszaél a joggal, gyáván menekül Márki-Zay Péter! Kiderült, miért létesített budapesti állandó lakcímet a lassan tucatnyi jogsértés miatt elmarasztalt balliberális politikus – a jelek szerint arra bazíroz, hogy a fővárosi bíróságok majd politikai alapon döntenek az ügyeiben.
Már megint cinkelt kártyával játszik Márki-Zay Péter! Miután lebukott, és kihúztuk a fényre, miszerint állandó lakcíme alapján immár, hirtelen budapesti lakos lett, coming outolt: maga ismerte el egy videóban, hogy tulajdonképpen egy „kamulakcímről” van szó. Gyurcsány legjobb tanítványaként „trükkök százaival” operál, sumákol és sunnyog Hódmezővásárhely polgármestere, aki finoman fogalmazva sem mutat ezzel jó példát a közösségnek. Ha valami, akkor ez ám a böszmeség!
Mint a Promenad.hu megírta: egy csütörtöki bírósági tárgyaláson derült ki, hogy – az adott eljárásban rágalmazás miatt vádlott – Márki-Zay Péternek immár a főváros XV. kerületében van az állandó lakcíme, ezt a változást eddig nem kötötte a nagyközönség, a helyi választók orrára. A balliberális politikus azt állította, a lakcím a Mindenki Magyarországa Mozgalom operatív igazgatója, Vékás Sándor XV. kerületi képviselő ingatlanához kapcsolódik.
A vásárhelyi választók joggal döbbentek meg ezen a váratlan fordulaton, hiszen a városnak talán nem volt még olyan polgármestere korábban, aki úgy vezette volna Vásárhelyt, hogy közben Budapestre költözött. Számtalan találgatás és vadabbnál vadabb elmélet kapott szárnyra, mi állhat Márki-Zay döntésének hátterében, mígnem a kutyaszorítóba került városvezető péntek délután egy videóüzenetben állt elő a szánalmas magyarázkodással.
A balliberális politikus bevallotta: kvázi „kamulakcímről” van szó a lakcímkártyáján, valójában tehát – egyelőre? – életvitelszerűen nem Budapesten tartózkodik. Úgy fogalmazott, elsősorban az ellene folyó jogi eljárások miatt létesített fővárosi lakcímet, hogy „reményei szerint” mostantól a budapesti bíróságok tárgyalják a vele szemben indított pereket.
A napnál is világosabb tehát: Márki-Zay letért az egyenes útról, trükközni próbál. Az általunk megkérdezett jogi szakértő szerint ez nem más, mint a joggal való visszaélés esete, de akár komolyabb minősítést is felvethet a manőver, tekintettel arra, hogy a politikus maga nyilatkoztatta ki: a bírósági ügyekkel kapcsolatos szándékos cselezés volt a célja azzal, hogy a lakcímkártyán mint közokiraton módosíttatta az állandó lakcímét.
Összességében viszont nagyon úgy tűnik, Márki-Zaynak kitelt a becsülete a Csongrád-Csanád megyei bíróságokon: az elmúlt években annyiszor támadta, gyalázta a Csongrád-Csanád megyei igazságszolgáltatást, szapulta és „vérbírózta” akár névvel, fotóval kiszerkesztve az itteni bírókat, hogy már egyetlen szavát sem hiszik el. Hiteltelen emberré vált. Ebben a helyzetben most gyáván, felelős politikushoz és városvezetőhöz méltatlan módon sunyít. Azért ügyeskedett tehát a lakcímváltással, hogy ne a Csongrád-Csanád megyei bíróságok döntsenek az ügyeiben (ahogy egyébként valamennyi vásárhelyi lakos ügyeiben ezek a bíróságok folytatják le az eljárásokat, és hoznak ítéletet), hanem „falból” Budapestre menekül, mert a jelek szerint abban bízik, hogy a fővárosi bíróságok a sokadik jogsértése után majd nem a paragrafusokhoz igazodva, hanem politikai okok és motivációk alapján döntenek róla.
Többször megírtuk: országosan is példátlannak számít, hogy egy polgármestert annyi alkalommal marasztalja el az igazságszolgáltatás, mint Márki-Zayt. Ami a büntetőügyeket illeti, eddig három eljárásban állapították meg és mondták ki, hogy a vásárhelyi városvezető bűnös, elkövette a rágalmazás bűncselekményét. Emellett közel fél tucat személyiségi jogi, polgári pert veszített már el az igazmondással hadilábon álló balliberális politikus, aki szakmányban űzi a rágalmazást, a hazudozást, mások lejáratását, jóhírnevének megsértését. És messze még a vége, mert – erre is kitérünk már korábbi cikkeinkben – lapunk információi szerint jelenleg is több büntetőügy, valamint személyiségi jogi, polgári peres eljárás van folyamatban Márki-Zay ellen a különböző bíróságokon.
Azt is le kell szögezni, szintén országosan egyedülálló, hogy egy közösség első számú, választott vezetője – aki ráadásul arról vizionál, hogy az országot is irányítsa miniszterelnökként – tudatosan visszaél a joggal, trükközik, majd miután lebukik, büszkén mesél az embereknek az ügyeskedéséről. Véleményünk szerint mindenféleképpen rossz üzenet, hogy Márki-Zay abban a hitben erősíti meg, kvázi arra buzdítja a lakosságot, hogy keressenek kiskapukat, kerüljék meg az egyenes utat. Ezek után hogyan kérhet ő bárkit számon azért, ha nem tartja be, azaz kijátssza a (jog)szabályokat?