Vásárhely elbukta a Bethlen- és Németh László-gimnázium felújítását is

A városvezetés addig szerencsétlenkedett, míg információnk szerint a kormány úgy döntött: már nem támogatja a Modern Városok Program programban a Bethlen Gábor- és a Németh László-gimnáziumok tervezett felújításának, bővítésének pályázatát. Vásárhely újabb mintegy 7 milliárd forintnyi fejlesztéstől esik el.
Újabb nagyszabású, többmilliárdos beruházások esnek kútba a balliberális városvezetés teszetoszaságának, semmittevésének következtében. A Promenad.hu információi szerint ugyanis a vásárhelyi önkormányzat hosszas kínlódása, a határidők újabb és újabb módosítása után végül megszületett a kormánydöntés: nem támogatják tovább a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium, illetve Németh László Gimnázium, Általános Iskola a Modern Városok Program keretében tervezett fejlesztését, bővítését. A Bethlen-gimnázium korszerűsítése mintegy 6 milliárd, a Németh László-gimnázium modernizálása hozzávetőlegesen 1 milliárd forint összértékben valósult volna meg, vagyis Vásárhely megint körülbelül 7 milliárd forint fejlesztési forrásnak mondhat búcsút.
Információink szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2017. év végén kiadott támogatói okirat módosítását összesen háromszor kérelmezte a vásárhelyi önkormányzat. A támogatói okirat első módosítása szerint a támogatott tevékenység felhasználásnak időpontja 2019. március 31-e volt. A második módosítás ezt 2020. március 31-ig tolta ki. Az önkormányzat 2020 februárjában a támogatói okirat harmadik módosítását kérte, a határidő 2020. március 31-ről, 2021. március 31-re módosult. Az EMMI minden kérelmet támogatott, ezek tükrében viszont az is érthető, hogy ezt a végtelenségig nem lehet húzni. Fontos, hogy mind a két projekt esetében még mindig, 3 éve csak az előkészítő fázisnál járunk, pedig nem a végtelenségig összetett beruházásokról, hanem intézményfelújításokról van szó.
Úgy tudjuk, a kormány a forrásokat a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk kezelésére, enyhítésére szolgáló gazdaságvédelmi alapba csoportosítja át.
Információink szerint az elutasító döntés hátterében az áll, hogy a kormányzat úgy értékelte: a Márki-Zay Péter-féle városvezetés március 31-éig sem tett eleget a projektek előkészítésével kapcsolatos kötelezettségeinek.
Az eset kísértetiesen hasonlít a könyvtár és tudásközpont elbukásához. Mint korábban többször is megírtuk: Hódmezővásárhely korábban Márki-Zayék variálása és totojázása miatt elesett az 5 milliárdos beruházástól, ahol bő két év alatt még a beruházás helyszínét sem sikerült megtalálni. A Kossuth térről a Zrínyi utcára módosult, majd a végén már a Hódtóban akarták megépíteni a könyvtárt és az alatta lévő mélygarázst. A folyamat vége ott is az lett, hogy az újabb és újabb szerződésmódosítások után a kormány végül elállt a támogatástól.
A Modern Városok Program – Orbán Viktor miniszterelnök és Almási István korábbi polgármester megállapodásának köszönhetően – 170 milliárdos fejlesztést hozhatott volna, komoly gazdasági és infrastrukturális előrelépést eredményezhetett volna a városnak. Az utóbbi két három esztendőben azonban csak azok a beruházások haladnak, amelyeket nem az önkormányzat, hanem az állam koordinál és tart kézben, így a Zrínyi-laktanya, a honvédelmi szakközépiskola és kollégium, valamint a tram-train, amelyek mellé a kórház fejlesztése is felzárkózott, felzárkózik.
A jelek szerint Márki-Zay Péternek már sikerült 12 milliárd forintnyi beruházást, fejlesztést elvenni a vásárhelyiektől…