Újabb magabiztos makói focisiker

A mérkőzést a makóiak – fő bajnokesélyeshez méltóan – végig a kezükben tartották. A helyzetek és a labdabirtoklás vonatkozásában az első és második félidőben egyaránt kiemelkedően nagy különbségek mutatkoztak meg. A hazaiak első góljára a 15. percig kellett várni, ekkor a rutinos Magyar György fejelt a vendégek hálójába. Az első játékrészben még egy hazai találat született, az előnyt Rabecz Valter duplázta meg. A második félidőben némiképp csökkent a Csongrád elszántsága, a hagymavárosiak rendre alakították ki a helyzeteket, a sárga lapok számát illetően azt is látni lehetett, hogy a csongrádiak többször is elkésett szerelésekkel próbálták megállítani ellenfelüket. Később háromszor volt még eredményes Siha Zsolt csapata: először Buzási érkezett jól egy szögletre és gyönyörű fejessel zörgette meg a hálót, majd 3 perccel később Babolek villant, s egy beadásra követően higgadtan gurította a játékszert a kapuba. A 72. percben Rabecz tudta megduplázni góljainak számát, beállítva ezzel az 5:0-ás végeredményt. A Makó FC következő tétmeccséig nem kell sokat várni, hiszen a csapat szerdán kupamérkőzést játszik az Apátfalvával, majd szombaton ismét hazai pályán a tabella utolsó helyén álló UTC-t fogadják.
Meccskronológia: https://adatbank.mlsz.hu/match/54/6/22624/20/1550860.html
Széll Kristóf
A Makó FC játékosa, megbízott sajtóreferens