Máris várják a jelentkezőket a csanádalberti minibölcsődébe

A nemrégiben elkészült és berendezett minibölcsődébe május 7-ig lehet beiratkozni, az intézmény június 1-jén nyit. Részletek lejjebb olvashatók!
Egy TOP–os pályázaton nyert 71 millió forintot egy, a négy szomszédos kistelepülés, azaz (abc-sorrendben) Ambrózfalva, Csanádalberti, Nagyér és Pitvaros igényeit kiszolgáló minibölcsőde létesítésére a csanádalberti önkormányzat. Az új intézményt az erre a célra megvásárolt Fő utcai egykori lakóházban alakították ki, s a munkálatok tavaly december 31-ig be is fejeződtek. Az épületet, kívül és belül teljesen átalakították, annak érdekében, hogy alkalmas és megfelelő legyen a gyermekek minibölcsődei elhelyezésére.
És megvették a szükséges bútorokat és felszereléseket, s be is rendezték vele az épületet. A minibölcsőde az eredeti tervek szerint egyébként már április 1-jén nyitott volna, ezt a pandémiás helyzet, illetve a finanszírozási támogatás miatt csúsztatták el.
A hetvenegymilliós összegben benne van az a hétmillió-hatszázezer forintba kerülő jármű is, mellyel majd a környező településről tudják szállítani a gyerekeket reggel a minibölcsődébe, majd délután onnan haza. Nagyérről, Pitvarosról, Ambrózfalváról és Csanádalbertiről várják ide majd a gyerekeket, de korábban már egy mezőhegyesi házaspár is érdeklődött, hogy hozhatják-e majd ide hozzánk a gyermeküket – árulta el még korábban, azaz az építkezés idején a község első embere.
A térségi igényeket kiszolgáló csanádalberti minibölcsődébe egyébként egy időben összesen tizenhat gyermek járhat majd – két csoportban.
A gyerekeket május 7-ig lehet beíratni, az érdeklődők a csanádalberti önkormányzattól a 06-62-650-310-es telefonszámon, vagy a [email protected] email címre írt elektronikus levélben kérhetnek részletes felvilágosítást, illetve ezeken jelentkezhetnek.