109 éve, ezen a napon süllyedt el a Titanic

A hajót a Harland and Wolff hajógyárban építették az észak-írországi Belfastban. Első útján 1912. április 14-én, vasárnap 23:40-kor a hajó jéghegynek ütközött, és április 15-én, hétfőn 2:20-kor, az ütközés után alig több mint két és fél órával, kettétörve elsüllyedt. Több mint ezerötszáz ember végső nyughelye lett az óceán fenekén fekvő luxushajó.

A Titanic a katasztrófa előestéjén több jégjelentést is kapott hasonló útvonalon haladó hajóktól. A távírászok túlterheltsége miatt azonban ezek egy része nem jutott fel a parancsnoki hídra az ütközés előtt.

Mindenki az elsüllyedés okát találgatta

Sir James Bisset, a Carpathia mentésben részt vevő második tisztje emlékirataiban a következő okot jelöli meg a sietségre: a Titanic a hírverés szerint a legnagyobb és a legelegánsabb új hajó volt a transzkontinentális útvonalon. Mivel azonban sebessége elmaradt a Mauretania és Lusitania óceánjáróktól, ahhoz, hogy 1912. április 16-án kedden, 17 óráig megérkezzen New Yorkba (a sajtó és a fogadás szempontjából az utolsó megfelelő időpontra – ekkor adhattak volna róla hírt még aznap),

a lehető legrövidebb úton és sebességveszteség nélkül kellett hajóznia, mert nem volt sebességtartaléka, amivel ledolgozhatta volna a lassítás miatti időveszteséget.

Szintén emiatt nem jöhetett szóba az sem, hogy megkerülje dél felől a jégveszélyes területet. Ez utóbbi esetben el kellett volna térniük a gömbi főkörtől, a gömbfelületen húzható legrövidebb úttól, ami kissé északabbra vezet, mint a hengervetületi térképeken rajzolható egyenes vonal.

Ha viszont csak este vagy netán szerdán érkezik, az óhatatlanul kiváltotta volna a sajtó fanyalgását. Tehát Bisset szerint Smith kapitány nem lassíthatott, legalábbis anélkül, hogy a munkaadóinak haragját magára ne vonta volna, kockáztatnia kellett, és ez vált a katasztrófa fő okává.

Bisset véleménye azonban nem állja meg helyét, mivel a Titanicot birtokló White Star Line társaság ügyvezetője, J. Bruce Ismay még az indulás előtt, Southamptonban megbeszélte, illetve

eldöntötte a Titanic főgépészével, Joseph Bell-lel, hogy a Titanic az eredeti tervektől eltérően nem április 16-én este, hanem 17-én délelőtt érkezik meg New Yorkba.

Ilyen jellegű időkényszer tehát nem terhelte a Titanic kapitányát.

„Láttam, hogy a leviatán középen kettéválik…”

Sokáig úgy tartották, hogy azalatt az idő alatt, míg a Titanic süllyedt, a hajó egy darabban volt, de ennek a szemtanúk beszámolói is ellentmondtak, későbbi bizonyítékok pedig azt igazolták, hogy még a felszínen két, majd a tenger fenekén három részre szakadt.

Egy túlélő, Lawrence Beesley a visszaemlékezésében arról számolt be, hogy a hajótest kettétört a „végső stádiumában”; ezt erősítette meg elbeszélésében Susan Webber, egy másik túlélő is, aki elmondta: „Láttam, hogy a leviatán középen kettéválik…”

Mivel a jéghegy a hajótest első részét hasította fel, a hajóorr kezdett süllyedni, így amikor már szinte a fél hajó kiállt a vízből, a saját súlya törte ketté. Az elülső rész azonban nem vált le azonnal, hanem addig húzta a hátsót, amíg az is függőlegesen nem állt. A leszakadó hajóorr végül nagy sebességgel süllyedt tovább, és a tengerfenéken további két nagyobb darabra szakadt.

Több mint száz évvel a tragédia után sem könnyű megemészteni, hogy a Titanic elsüllyedésekor csupán hérszáz ember menekült meg, míg több mint ezerötszázan a tengerbe vesztek. Csaknem ilyen hihetetlen néhány túlélőnek a története, akik olykor elképesztő módon élték túl a századelő egyik legsúlyosabb katasztrófáját.

forrás hirado.hu, borítókép Nemzeti Fotótár