Többször volt Vásárhelyen az év sportolója, a tokiói olimpia után azonban befejezi pályáját a 15-szörös magyar bajnok úszó

A bajnokkal a Eurosport készített interjút

Picit olyan, mintha az úszósportot kedvelő magyar szurkolók köztudatában csak 2017 óta, a bajnoki címeid és a rekordjaid miatt léteznél „igazán” – arról kevesebben és kevesebbet tudnak, hogy mi történt veled korábban. Hogyan alakult a pályafutásod a kezdetektől?

– Az egész olyan volt, mint egy hullámvasút. Ifjúsági koromban nagyon jól ment minden, néha úgy éreztem, hogyha az uszodai takarítónő lenne az edzőm, akkor is jó időket úsznék és érmeket hoznék az Európa-bajnokságokról, világbajnokságokról. Óbecsei vagyok, az óbecsei vízilabdaklub pedig 1999-ben megnyerte a BEK-et, a fél szerb és magyar válogatott ott játszott, így adott volt, hogy gyerekként vízilabdázzak. Az úszást ezzel párhuzamosan, 12-13 éves koromban kezdtem, s mivel a pólósoknál a mi korosztályunk nem volt annyira sikeres, az élményhiány miatt szükségem volt valami másra. Végül 14 éves koromban döntöttem végleg az úszás mellett. Eleinte kis versenyeken indultam Adán, Zentán, Becsén, Szentesen vagy épp Harkányban, egészen jó eredményekkel és érmekkel, ráadásul nagyon javultak az egyéni csúcsaim is. 15 évesen megúsztam az ifi vb-szintet és 2006-ban ezüstérmes lettem Rióban. Ez óriási löketet adott, ráadásul a legjobb barátom, Ivan Lendjer győzött 100 méter pillangón, a kivételesen jó generációnkban így motiválni tudtuk egymást. 2008-ban ifi Eb-t nyertem Belgrádban, míg a mexikói vb-n 50 mellen ezüst-, 100 mellen bronzérmes lettem. Még juniorként, 17 évesen jutottam ki a pekingi olimpiára, ami hatalmas élményt jelentett.

Ezek még a szuperdresszes idők voltak.

– Igen, és 2009-ben úgy éreztem, valósággal repülök. Szinte mindenhonnan érmeket hoztam, az isztambuli rövidpályán Eb-n harmadik letten 50 mellen, míg a római felnőtt vb-n középdöntőbe jutottam. A szuperdresszek betiltása után aztán mintha elfelejtettem volna úszni. 2009-ben 59,9-et tudtam 100 mellen, és a dressz persze gyorsított, de egy évvel később csupán 1:01,9-et jöttem a margitszigeti Eb-n. Az ezt követő négy évben nem tudtam elmozdulni az 1:01,5-9 közötti határról, márpedig ha te négy évig ugyanazokat az időket úszod, ugyanott toporogsz és a mezőny eközben elmegy melletted, az nagyon demotiváló tud lenni. A 2013-as barcelonai vb-n 50 mellen 27,8-as idővel zártam, ez volt a karrieremben az egyetlen olyan világbajnokság, ahol még a középdöntőbe se jutottam be. Amolyan utolsó pofon volt, úgyhogy az akkori edzőmmel leültünk és úgy döntöttünk, hogy itt az idő váltani. Az új edzőm sokat dolgozott velem a technikán és hirtelen újra felfelé ívelt a karrierem: a 2014-es berlini Eb-n remek előfutam és középdöntő után ugyan lemaradtam az 50 mell dobogójáról, de folyton javultak az időeredményeim, míg 2015-ben vb-döntőbe jutottam 50 mellen, életemben először középdöntős voltam 100-on, emellett Universiadét nyertem. Mindezek után a riói olimpiára a formaidőzítés sajnos nagyon el lett rontva, nem tudtam olyat úszni, amilyet szerettem volna. Ekkor úgy volt, hogy befejezem a karrierem.

Ehhez képest nagyot fordult veled a világ.

– Átköltöztem Újvidékre, ahol biokémiai mérnökként folytattam a mesteri tanulmányaimat. Eldöntöttem, hogy az egyetemen van a hangsúly, meglesz a diploma és oké, abba is hagyom az úszást. Az új egyesületemben a mostani edzőmmel elkezdtünk dolgozni, a budapesti vb-vel kapcsolatban pedig úgy gondolkoztunk, hogy csak maradjak formában és akkor szépen búcsúzhatok az egésztől. Pár hónapnyi munka után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy elég jól összeáll minden, úgyhogy belevágtunk 2018-ba is. Innentől nagyjából mindenki képben lehet: magyar bajnoki címek, az éremközeli glasgow-i Eb első 27 másodperc alatti 50-es úszással, felfelé ívelő forma, 2019-ben az aktuális egyéni csúcsaim Debrecenből.

AZ A BIZONYOS NÉGY ÉV TÉNYLEG NAGYON KEMÉNY VOLT, SZINTE NEM IS NÉZTEM A KIJELZŐT A CÉLBA ÉRKEZÉSEIM UTÁN, MERT TUDTAM, MENNYIT ÚSZTAM. A STAGNÁLÁSBÓL AZ EDZŐ-ÉS EGYESÜLETVÁLTÁSOK RÁNGATTAK KI, 27-28 ÉVES KOROMBAN PEDIG NEM HÁTRÁNY, HA OLYAN EDZŐ IRÁNYÍTÁSA ALATT TUDOK ÚSZNI, AKI NEMCSAK MEGÍRJA AZ EDZÉSEKET, HANEM EGYENRANGÚ PARTNERKÉNT TEKINT RÁM ÉS ÉN IS BELESZÓLHATOK A KÖZÖS MUNKÁBA. NYÁRON 31 LESZEK, A TESTEM MÁSHOGY REAGÁL A MEGTERHELÉSRE, NAGYON HALLGATOK A SZERVEZETEMRE, ÚGYHOGY TUDOM, MI AZ, AMI ELŐNYÖS SZÁMOMRA ÉS MI AZ, AMI NEM.

A március végi országos bajnokságon hoztad a már szokásosnak mondható két aranyérmet. 1:00,26 100 mellen, 27,46 50-en: elégedett vagy ezekkel az időkkel?

– Az ob előtti vasárnap még Marseille-ben úsztam, hétfőn hajnali fél 5-kor indultam el a szállodából, aztán onnan Párizsba, Párizsból Belgrádba repültem, ahol délután 1-kor szállt le a gépem. A barátnőm felvett, összepakoltam otthon, aztán a szüleimnél aludtunk Óbecsén, majd kedd reggel elindultunk Budapestre, aludtam egyet és délután jött a futam. Feszes volt ez a tempó a szervezetemnek, éreztem, hogy fájnak a lábaim, de a szerda reggeli úszás már abszolút korrekt volt. Ezek voltak a leglassabb futamaim a magyar ob-kon, de nem hasonlítom össze őket, hisz eddig mindig csúcsformában vagy csúcsforma közelében voltam, míg most az Eb és az olimpia miatt körülbelül 70 százalékos állapotban tartottam. Edzésversenynek fogtam fel, versenyről versenyre javulok, és ez a lényeg. Az ob közben is kemény edzéseket csináltam a medencében és a konditeremben, mindezeket beleszámítva is elégedett vagyok.

A Magyar Úszó Szövetség szabályváltoztatása miatt szerb sportállampolgárként az eredményed most először nem számított bele a pontversenybe, az 50 mell megnyerése után az M4 Sportnak adott nyilatkozatodban pedig a változtatást sérelmezve elbúcsúztál a magyar mezőnytől. Milyen érzésekkel köszönsz el?

– Nem szeretném, hogy ez az egész médiaháborúvá váljon, vagyis az legyen, hogy én mondok valamit és a MÚSZ is mond valamit, mert egyáltalán nem ez volt a célom. Velem a szövetségből konkrétan, négyszemközt, két széken soha senki nem beszélt arról, hogy legyek magyar sportállampolgár és ússzak magyar színekben. Hallottam ilyen-olyan információkat, a hódmezővásárhelyi elnökség említette, hogy érdeklődnek irántam, de az én helyemben, amikor már ennyi idős vagyok, bő tízéves karrierrel a hátam mögött, nem könnyű egy ilyen döntést meghozni. 2017 óta versenyeztem a magyar ob-kon, Gyurta Dániel visszavonulását követően ráadásul mindenki tisztában volt azzal, hogy Magyarországnak nincs igazán erős mellúszója – a riói olimpiára speciel én A-szinttel jutottam ki. Ha engem valaki megkeres Rió után, hogy figyelj, Csaba, 26 éves vagy, 30 leszel Tokióban, itt vannak a papírok, itt az ajánlat, ezek a feltételek és válassz, akár már a budapesti vb-n magyarként tudtam volna úszni. Nem mondom, hogy száz százalékig biztosan elfogadtam volna az ajánlatot, mert 2006 óta szerb színekben úszom, és bármennyivel is gyengébb a szerb szövetség a magyarnál, mégis ennek a szövetségnek és ennek az országnak köszönhetem, amit elértem. Aztán ha engem a MÚSZ 29 évesen szemtől szembe megkeres és leülünk, hogy miért igen vagy miért nem, akkor szintén elgondolkodom, de engem személyesen senki nem hívott, ez pedig így nem tűnt komolynak. A „mi lett volna, ha…” pedig nem létezik, úgyhogy ezt lezártnak tekintem. Nem tudom elégszer hangsúlyozni: köszönöm a lehetőséget a MÚSZ-nak és a NICS-HSÚVC-nek, hálásan köszönöm, hogy magyar bajnok és magyar csúcstartó lehetek, mert nekem ez nagyon sokat jelent. Magyar vagyok, büszke vajdasági magyar, és soha nem a pénz motivált, hanem az érzés.

Mi a helyzet a tokiói olimpiával? Van-e olyan speciális célkitűzés, aminek teljesítésével kapcsolatban Szilágyi Csaba azt mondaná: ez igen?

– Rióba A-szinttel érkeztem, aztán még az eredeti A-szintes határt sem tudtam megúszni, ami nagyon rosszul esett. Az olimpia még durvább, mint az Európa-bajnokság, hisz nincs 50 mell, 100-on pedig az 58 másodperces idő világszinten nagyon sűrű. A mellúszás nagyon brutálisan gyorsul az olimpiákon. Ha az A-szinteket nézzük, Pekingben 1:01,5 volt a határ, Londonban 1:00 vége, Rióban 1:00,3, míg most 59,9 – ezzel szemben a többi úszásnemben talán összesen fél másodperc haladás volt a 100 méteres távokon az előző három olimpiai ciklusban. Az 59,9 biztosan nem lesz elég a középdöntőhöz, az 59,3-59,5 már igen, ez az egyéni csúcsom körül van. Nagyon örülnék, ha meg tudnám javítani a legjobbamat, ha ez összejön, a középdöntős helyek valamelyikét is elcsíphetem.

Jól sejtem, hogy Tokió lesz az utolsó állomás a pályafutásodban?

– Pontosan. Mindig is az tartott ebben a sportban, hogy úgy éreztem, tudok javulni, többet produkálni, motiváltan edzeni, de az olimpia után szeretném folytatni azt, amit befejeztem az egyetemen, azaz munkát találnék a szakmámban. Az az álom, hogy talán Magyarországon folytatjuk az életet a szerb anyanyelvű barátnőmmel, hisz ő is imádja az országot, és tavaly nyáron azt mondta, akár másnap fogná a bőröndöt, bepakolna és költözne – magyar órákra jár, tanulja a nyelvet, jól megy neki. Van egy ilyen szintű támogatás tőle, ami nagyon fontos, aztán év végéig eldől, hogy hol folytatjuk az életünket. Tokió utánra tehát családcentrikusak, semmint karriercentrikusak a gondolataim.

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás eurosport.hu, borítókép hodfurdo.hu