35 millióból újul meg az óvoda Székkutason

A polgármester ismertette, az önkormányzati önerő ebben közel 5,5 millió forint. Hozzátette, idén 17 gyermek ballag el az intézményből és reményeik szerint idén ismét 3 csoporttal, közel 60 gyerkőccel indulhat el ősszel az ovi.
Még elmondta, kamerákat is telepítenek majd az intézményhez, ez a kameratelepítés egyébként az egész községet érintette a közelmúltban, közel 50 kamerát helyeztek el, köztük rendszámfelismerő rendszert is, ami a vásárhelyi rendőrségre van bekötve. A statisztikai adatok is azt támasztották alá, hogy ez egy nagyon jó döntés volt, a tavalyi számokhoz képest is tovább javult idén Székkutas közbiztonsága.
Stabil költségvetés, még következetesebb kiadástervezés idén
Szél István elmondta, 456 millió Székkutas bevételi és kiadási oldala, nincs hiányuk és úgy gondolják, koronavírusjárvány okozta nehéz anyagi helyzet ide vagy oda, nem jó hitellel pótolni semmit. Az egészségügyi szolgáltatásokból és a szociális juttatásokból nem engednek továbbra sem, és apróbb fejlesztéseket terveztek be.
Ezekben nemcsak a saját, hanem a megnyert pályázatok is benne vannak, köztük a fent említett óvoda felújítása, a Magyar Falu Programnak köszönhetően járdafelújítás valósul meg. Emellett egy közösségi kemencét és teret építenek ki a művelődési ház mögött. Ez utóbbi 60 négyzetméteren valósul meg, egy zsindelyes tetőfedést is fog tartalmazni, és kiváló, hangulatos lehetőséget biztosít majd bográcsozásra illetve grillezésre.
Székkutasnak emellett beadott pályázata is van belvízterületi vízelrendezésre, amely mintegy 250 millió forint értékű, és amennyiben pozitív bírálatot kapnak rá, akkor még idén megkezdődhetnek a munkálatok.
Fejlesztik a közvilágítást is, amely a teljes települést lefedi, 302 lámpatestet cserélnek ki, világosabbak lesznek az utcák. Emellett egyedi lámpatesteket helyeznek ki a zebráknál. A beruházás megvalósulását követően a 7.-8. évtől spórol is ezzel a falu, de mint ahogyan Szél István kiemelte, nem ez volt a legfontosabb szempont, hanem hogy a biztonságérzetet fokozzák, élhetőbb “láthatóbb” legyen Kutas.
A Sportcentrum is fejlődik
33 millió forintból, TAO támogatással, napelemes rendszer került a tetőre, és egy 100 nm-es gép-és sporteszköztároló szintet alakítanak ki.
Megújul a Nagymágocs-Székkutas közötti útszakasz is. Ez nemcsak gyorsabbá, de biztonságosabbá is teszi a közlekedők életét. A kivitelezés már elkezdődött.
A “vidéken élni jó” kézzelfogható
Az egyedülálló támogatói kormányzati politikának köszönhetően 47 tanyán tudnak a községben elektromos villamoshálózatot kiépíteni, vagy felújítani, ehhez csupán 10 százalék önerő szükséges a tanyák tulajdonosaitól. Vissza nem térő lehetőség ez a polgármester véleménye szerint, hiszen 90 százalékos állami forrás áll a rendelkezésre ehhez.
Szél István hozzátette, eddig 9 tanyánál valósult meg a fejlesztés, a pályázataik összeállításában pedig az önkormányzat is segített és fog is a tulajdonosoknak. És ha már segítség, a község vezetősége igyekszik ott segíteni, ahol csak tud:
Tavaly minden 60 év felettit kapott textilmaszkot, idén pedig 54 fő igényelt vakcina felvétel céljából, Vásárhelyre való beszállítást az oltópontra. Természetesen ez a legnagyobb óvintézkedések mellett történt. Oltás regisztrációban is segítenek továbbra is a polgároknak, illetve a Johannita Segítő Szolgálatnak köszönhetően minden háztartásba mintegy 4.5-5-kg-s édességcsomagot vittek.
És ha már édesség: A Csokigyár
A kutasiak összefogva, befektetőket keresve elérték, hogy egy közel 1 milliárd forintos beruházás valósuljon meg, hogy egy helyi manufaktúra gyárrá bővülve édesítse meg az emberek életét. Nemcsak késztermékeket fognak gyártani, de csoki alapanyagokat is – ismertette a község első embere.
Sajnos a koronavírus időszaka nekik sem kedvezett, a külföldről érkező gépek ehhez elakadtak, sokkal lassabban értek ide, de próbacsokoládé-készítések már vannak.
Kapcsolódó cikkeink:
Édes videóriport: így épül 1 milliárdból csokigyár Székkutason!
Meghosszabbították a tanyák villamosítását támogató pályázatot
Borítókép archív, radio7.hu