Nemzetvezetőnek hívatta magát, nyomában halál és pusztulás járt – 75 éve végezték ki Szálasit

A nyilas nemzetvezető, aki a náci megszállásnak köszönhette hatalmát, még élete végén is kitartott zavaros eszméi és ideológiája mellett, nem ismerte el bűnösségét, bírósági tárgyalásán négyórás beszédet tartott. Szálasi Ferenc népbírósági pere a Zeneakadémián 1946. február 5-én kezdődött.

Az apai ágon örmény felmenőkkel rendelkező Szálasi előtt ígéretes katonai karrier állt, ám messianisztikus képzelgései és politikai ambíciói miatt 1933-ban mindezt egyszerűen sutba dobta. Abban az évben jelent meg A magyar állam felépítésének terve című könyve, melyben nézeteit ismertette, megteremtve ezzel a hungarista ideológiát. A könyv megjelentetése katonai karrierjébe került, mert a katonatisztek nem politizálhattak.

Nem is kívánt többet a katonaságnál szolgálni, ehelyett zavaros programja megvalósítására, a hungarizmus hatalomra juttatására törekedett, aminek érdekében 1935 márciusában megalapította a hungarista Nemzeti Akarat Pártját.

A hungarizmus, mint a „koreszmék” terméke

Ez a szervezet sok szempontból újdonságot jelentett a náci előretörés nyomán burjánzó szélsőséges pártok palettáján, ugyanis Szálasi nemcsak Hitler, hanem Mussolini eszköztárából is bőségesen merített, miközben nem kevesebbet állított, mint hogy nézetrendszere egyenrangú az általa „koreszmékként” értékelt nemzetiszocialista és fasiszta ideológiákkal.

A német diktátor elsősorban a párt megszervezésében, szimbólumrendszerével és személyi kultuszával jelentett mintát Szálasinak, míg az állam korporativista felépítése egyértelműen az olasz államberendezkedést másolta.

A hungarista ideológia emellett hangsúlyosan antiszemita nézeteket vallott, célul tűzte ki a Kárpát-medence zsidóságának teljes kitelepítését, ugyanakkor elutasította a náci fajelmélet téziseit. Ezzel összefüggésben Szálasi a revíziót is egyedi módon képzelte el: egyfelől az integer Magyarország visszaállítását követelte, másfelől viszont a megálmodott „Hungária Egyesült Földeket” régiókra osztotta fel, ahol az egykori nemzetiségeknek széles körű autonómiát kívánt biztosítani.

A német megszállás idején

A Magyarországot 1944 márciusában megszálló németek a nyilasok kínálkozása ellenére inkább Sztójay Döme „koalíciós” kormányára bízták az irányítást, ami Szálasi Ferencet természetesen mély csalódással töltötte el.

Mivel a pártvezér az ország vezetésében kizárólag a főhatalom birtokosaként lett volna hajlandó részt venni, a hungaristák súlytalanok maradtak a politikában, és Hitler valóban csak végső lehetőségként, a Sztójay vezette kabinet bukása és a Lakatos-kormány béketapogatózásai láttán szánta rá magát a Szálasival való együttműködésre.

Valóra vált a „nemzetvezető” álma

Veesenmayer, a Harmadik Birodalom teljhatalmú követe már 1944 szeptemberében megkereste a nyilasokat egy német segítséggel végrehajtott fegyveres puccs ajánlatával, az ősz során felgyorsuló események azonban végül úgy hozták, hogy a „nemzetvezető” a Horthy-féle kiugrási kísérlet kudarca nyomán jutott hatalomra, és 1944 októbere és 1945 márciusa között irányította Magyarországot.

1944. október 15-én este Szálasi Ferenc proklamációt olvasott fel a rádióban, melyben bejelentette a háború végsőkig való folytatását, és feltétlen támogatásáról biztosította Németországot, a nácik pedig cserében zsarolással kikényszerítették a távozó kormányzótól a nyilas vezér miniszterelnökségének legitimálását.

Október 16-án tehát teljesült Szálasi álma, kezébe került a hatalom, amit egyrészt a totális mozgósításra, másrészt pedig zavaros ábrándjainak megvalósítására, a hungarista „munkaállam” felépítésére használt fel.

Túl azon, hogy a német katonai potenciál kimerülése és a Vörös Hadsereg fokozatos előrenyomulása eleve megpecsételte a nyilas diktatúra sorsát, Szálasi maga is szívesebben foglalkozott álmaival, mint a rideg valósággal, ugyanis ideje nagy részét a hungarizmusról szóló előadásokra, illetve a nézeteit részletesen kifejtő hétkötetes munka megírására fecsérelte, amiről még Budapest bombázása közepette és a nyugati határszélen kiépített bunkerrendszerben sem volt hajlandó lemondani.

Végletekig védte a nácikat

Országlása fél éve alatt Szálasi Ferenc szinte álomvilágban élt, ennek ellenére azonban Magyarország 1944-45 évi pusztulásának a felelőssége egyértelműen terheli. A „nemzetvezető” uralmának következménye volt az országot és Budapestet sújtó féléves háborús rombolás, a gyakran állati kegyetlenségig fajuló nyilas terror, a polgári lakosság és a „kölcsönmunkára” (azaz a biztos halálba) elhurcolt zsidók mérhetetlen szenvedése, mindezt pedig betetőzte egy őrült ideológia, melynek „elvhű” képviselői készek voltak végső megsemmisülésre ítélni a nemzetet a náci Németország védelmében.

Szálasi Ferenc hungarista állama a németek kiszorításáig, 1945. március-áprilisáig létezett. A bukása után Németországban bujkált, közben pedig feleségül vette Lutz Gizellát, akivel akkor már közel két évtizede jegyben járt. Szálasi a német kapitulációt követően rövid időn belül amerikai fogságba került, ahonnan már októberben hazaszállították, és mint háborús bűnöst a népbíróság kezére adták, mely 1946 februárjában vette napirendre az egykori „nemzetvezető” ügyét.

„Mint mániákus, mit feleljek erre?”

Az 1946. február 5-én kezdődő tárgyalás helyszínéül a Zeneakadémia Nagyterme szolgált, ugyanis a romos fővárosban nem állt rendelkezésre más a legnagyobb érdeklődésre számot tartó népbírósági igazságszolgáltatáshoz. A háború utáni viharvert, lepusztult körülményekre jellemző, hogy még a fűtést sem tudták megoldani kielégítően (a bírák és az ügyészek mellett elektromos hősugárzók működtek), ezért láthatók olykor a tárgyalás résztvevői vagy nézői kabátban a korabeli képeken. A teremben ennek ellenére még az állóhelyekért is tülekedés folyt.

A Jankó Péter által vezetett perben háborús bűnösként állt a népbíróság előtt Szálasi Ferenc.

A vádlott személyi adatainak taglalásakor máris gúnyos derültség futott át a tömegen, mikor Jankó kérdésére: „Mi a foglalkozása?” Szálasi azt válaszolta: „Magyarország nemzetvezetője.” „Tehát önnek ez a mániája még mindig tart. De talán nem is mániája, ez rossz tréfa a nemzettel, vagy arcátlanság” – tette helyre rögtön a tanácselnök Szálasit.

Szálasi és védői elfogultsági kifogást és semmisségi okot jelentettek be, ám a népbíróság mindkettőt visszautasította.

A volt nemzetvezető frappáns kérdéssel próbált kitérni Jankó kérdései elől: „mint mániákus, mit feleljek erre?”

A tanácselnökben fel is merültek Szálasi pszichés állapota iránti kétségek: „Elmeorvosi megfigyelését kéri tehát? Ez, látja, épkézláb gondolat lenne.” Ám Szálasi a népbíróságra bízta a döntést, amely beszámíthatónak ítélte meg a vádlottat.

A volt diktátor nem érezte magát bűnösnek, ahogy azt is kifejtette a kérdésekre válaszolva, hogy bízott a németek győzelmében, amelyet az új, fejlesztés alatt álló fegyvereikre alapozott. Elmondása szerint erre Churchill beszédeiből érezhető félelme és Hitler bizonyos utalásai vezették. A tárgyaláson többször is hazaszeretetének adott hangot: „én mindig olyan lépéseket tettem, amelyek meggyőződésem szerint a magyar nemzet dicsőségét és boldogságát voltak hivatva szolgálni.”

Négy órán át magyarázott

A népbírósági törvénykezés minden esetben erős érzelmi túlfűtöttségről árulkodott, és az ítéleteket is történelmi kontextusba helyezték, és Szálasinak egész ideológiai-politikai védőbeszédet engedélyeztek az utolsó szó jogán. Nem fukarkodott a szavakkal: négy órán keresztül mondta utolsó beszédét, melyben igazságosságáról és „halálosan szeretett nemzetéről” értekezett, emellett a háborús főbűnösök ügyében tárgyilagosabb bíráskodást kért: javaslata szerint egy olyan nemzetközi bíróságra lett volna szükség, amely a háborúban semleges nemzetek képviselőiből állana. Ezek után a hungarista ideológiát mutatta be, filozofált az emberi társadalomról, Európa történelméről, szociológiájáról és Magyarország európai szerepéről.

Golyó helyett bitó

A bíróság 1946. március 1-jén hirdetett ítéletet. Mind a hét vádlottat bűnösnek találták háborús bűncselekményekben. Szálasit az alábbi bűntettekben találta bűnösnek a bíróság: emberek törvénytelen kivégzése, vagy megkínzása, Magyarországnak a háborúba történő fokozottabb belesodrása (vezető állásban kifejtett tevékenységgel), a fegyverszünet megkötésének megakadályozása, és a nyilas kormányzatban való vezető állás vállalása.

Szálasi Ferencet és vádlott-társait kötél általi halálbüntetésre és vagyonelkobzásra, mellékbüntetésként pedig politikai jogaik gyakorlásának tízévi felfüggesztésére ítélte a népbíróság (ez utóbbira a formalitás mellett azon esetre volt szükség, ha a fő büntetéseikre kegyelmet kapnának).

Fellebbezési jog a népbírósági rendszerben nem lévén, valamennyi vádlott kegyelemért folyamodott. Szálasi védője elzárásbüntetésre kérte átváltoztatni az ítéletet, vagy legalább a halálbüntetés helybenhagyása esetén a kötél általi végrehajtást golyó általira változtatni – tekintettel katonatiszti múltjára. A védő kérését elutasították.

Az ítélet kihirdetése után, 1946. március 12-én Szálasi Ferencet több egykori miniszterével együtt kivégezték Budapesten, a Markó utcai börtön udvarán.

Forrás: hirado.hu