Autódaruval bontották le a régi magyarcsanádi víztornyot

Egy nappal korábban Farkas János polgármester is madártávlatól nézte meg a tornyot és persze a falut is. Akkor szedték le róla az ott lévő gólyafészket, melyet máshová költöztetnek, a tulajdonosuk távollétében. Fotó: Magyarcsanádi Hírek/Facebook.
A makói térség ivóvízminőség-javító programja részeként bontották le a már használaton kívüli víztornyot (a háztartásokba, a közintézményekbe és a közkifolyókba már az újból érkezik az ivóvíz).
A munkálatok két ütemben folytak. Az egyik nap egy óriás daru segítségével leszedték a gólyafészket a hidroglóbus tetejéről, majd másnap magát a víztornyot fektették le a volt víztelep udvarában. A gólyáknak egy villanyoszlopon biztosítanak új fészket, a Madárvédő Egyesület és a Körös-Maros Nemzeti Park iránymutatása és jóváhagyása mellett. Az új gólyafészket március 16-án szerelik fel.
A gólyafészek leszedésekor, azaz tegnap Farkas János polgármesternek is lehetősége volt a daruval a magasba emelkedni. És megcsodálhatta, amit eddig csak kevesen láttak, Magyarcsanádot úgy, ahogy a gólyák és egyéb madarak láttak csak: a községet a magasból, magasabbról, mint az egykori templomtorony építői.
Magyarcsanád madártávlatból. Fotó: Farkas János. A többi kép itt tekinthetők meg.
– Az ivóvízminőség javító programnak köszönhetően volt arra lehetőségem, hogy a kivitelező jóvoltából megnézzem a községet, Magyarcsanádot ritkán látni ilyen magasból. Brutálisan szép fentről – mondta érdeklődésünkre a község polgármestere, aki elmondta a magasba emelkedés nem okozott nála gondot. Farkas János elmondta, hogy viszonylag ritkán van magasban, de tandemugrást egyszer már végzett, s járt már tízemeletes tetején is. De hegyek között már kötélpályán is átkelt.
– Bírom a magasságot, amit nem bírok, az a hullámvasút. Attól, azaz a dinamikusan változó magasságtól félek, a statikustól nem – árulta el, s készített odafenn képeket is.
A makói térség ivóvízminőség-javító programja során az érintett kistelepülések jellemzően az 1960-as, 1970-es években készült régi víztornyait kivonták a „forgalomból”, s helyettük újakat, a meglévőknél korszerűbbet telepítettek.
A régi hidroglóbuszok bontása zajlik, így például hamarosan lefektetik majd a kiszomborit is.