Solidusok nyomában, keltáktól az Árpád-korig Szikáncson

Az 1963-ban megtalált hun kori éremleletet rejtő régészeti lelőhely Szikáncstól mintegy 5 km-re nyugatra található. A solidusokat egy hosszú, északnyugat-délkeleti irányú, szabálytalan alakú, a környezetéből alig kiemelkedő, ártéri sziget délnyugati szélén rejtették el, ahol a régészeti lelőhelyek központi nyilvántartása alapján más régészeti jelenségek nem kerültek elő, régészeti lelőhely a közvetlen környezetéből nem ismert. 2009-ben a solidusok lelőhelyéhez közeli Sági-tanya mellett a Nabucco-gázvezeték építéséhez kapcsolódó terepbejárás során új régészeti lelőhelyet azonosítottak, ezért a vizsgált területet ebbe az irányba kibővítettük.

Mivel egykori környezete mára teljesen átalakult, az 1963-ban felfedezett lelet előkerülési helyének azonosításához egy korabeli légifelvétel nyújtott segítséget. A terepbejárás és a fémkereső műszerrel végzett kutatást párhuzamosan végezték a múzeum munkatársai, a kijelölt területet párhuzamos sávokban járták végig. Az előkerült leletek helyét GPS készülékkel EOV koordinátarendszerben rögzítették. A leleteket külön csomagolták és egyedi azonosítóval látták el. Míg a soliduslelet előkerülési helyének közvetlen környékén alig került elő néhány régészeti korú tárgy (római kori fibula töredéke, vaskori fibula), addig az egykori Józó-tanya és a 2019-ben elbontott Sági-tanya között, valamint attól délre, néhány vaskori lelet mellett sok római kori szarmata és Árpád-kori tárgy került elő.

A legkorábbi tárgyak a vaskorból származhatnak, melyek között egy szkíta hajkarika, valamint két különleges, kelta, öntöttbronz, zománcbetétes fibula is megtalálható. Később, a római kori szarmata népesség is megtelepedett ezen az ártéri szigeten. Településük és minden bizonnyal temetőjük is lehetett ezen a területen, ahol a ruhakapcsoló tűk mellett számos római érme is előkerült. Ezek közül a legszebbek a 2. század elején, Traianus római császár uralkodása alatt készült ezüst dénárok, melyek rendkívül jó állapotban vészelték át az elmúlt közel kétezer évet.

A felszíni leletek alapján úgy tűnik, hogy az élet az Árpád-korban folytatódott a szikáncsi határnak ezen a részén. Hatalmas területen szétszóródva sokszínű leletanyag árulkodott a középkori élet mindennapjairól. A szabadtűzön történő főzés emlékeinek, a cserépbográcsoknak számos töredéke hevert a szántón. Az életmód, a lakáskultúra megváltozásáról árulkodtak a 13. századi főzőedények töredékei, melyekben már nem a szabadban, a tűz fölött lógva készült az étel. A 12. századi pénzforgalom fellendüléséről, az Árpád-kori kereskedelemről mesélnek a középkori pénzek, közöttük a sok, jó minőségű ezüstből készült friesachi denár, valamint a középkori ólomsúlyok. A mindennapi viselet részei voltak a középkori brossok, gyűrűk és különböző csatok. Az ártéri sziget a 14. században csendesedett el, és csak a Hódmezővásárhely környéki tanyavilág kialakulása töltötte meg újra élettel.

(Borítóképen: A régészeti leletek térképen rögzített koordinátái)