A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak előttünk

Holnaptól olyan korlátozások lépnek életbe, amelyek célja a személyes találkozások számának és lehetőségének minimálisra csökkentése – írja közösségi oldalán Kásler Miklós.
– A legtöbb magyar család már szembesülhetett a koronavírus-fertőzés valóságával, de a tavasz beköszöntével bizonyára vannak, akik a bezárkózás, életünk szigorúbb korlátok közé szorítása ellen zsigerileg tiltakoznak. Orvos-miniszterként azonban arra kérek minden magyar embert, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat, mert ezek betartásával tudjuk szeretteink, ismerőseink, honfitársaink életét megmenteni. A mielőbbi szabadulás reményében versenyt futunk az idővel az oltások tekintetében. A társadalmi védettségnek ugyanis a közel egymillió beoltott, valamint az európai és világviszonylatban is előkelő átoltottsági adataink, ellenére sem állunk még azon a fokán, amivel a fertőzöttek és a betegek számának meredek emelkedését vissza lehetne fogni. Ezért kell fegyelmezettnek maradni! – olvasható a bejegyzésben.
Borítókép: archív fotó, MTI/Kovács Tamás